Kínos helyzetbe került a Nokia egy reklám miatt

A Nokia Mobile egyik hivatalos Instagram oldalán osztott meg egy reklámot, azonban a rövid videón nem éppen úgy működött a telefon egyik funkciója mint ahogy annak kellett volna.


Az Instagram nagyon népszerű napjainkban, nem is csoda, hogy egyre több cég hirdet az egyébként a Facebook tulajdonában lévő közösségi hálózaton. Így tett a Nokia is, és a mobiljaikban lévő automata fényerőre szerették volna kihegyezni a hangsúlyt, ami azért tegyük hozzá mostanság minden mobiltelefonban megtalálható. Az automata fényerő segítségével sötétben a telefonok visszavesznek a fényerőből, kímélve ezzel a szemünket, ha pedig egy világosabb helyen vagyunk, akkor a kijelző is kivilágosodik, hogy látható legyen a megjelenítő.

A Nokia által feltöltött reklámban ez azonban egy kicsit másképp működött, mivel a képkockákat látván észrevehető, hogy mikor a lámpát felkapcsolták, akkor a kijelző elsötétült, lekapcsolást követően pedig kivilágosodott, tehát épp ellenkezőleg működött mint ahogy annak kellett volna. A Nokia Marketingesei persze később észrevették a hibát és el is távolították a videót Instagramról. Kétségtelen, hogy nem a Nokia mobilokkal van baj, nem működik rosszul a készülékek ezen funkciója, csak a marketingesek bakiztak egy picit.

FORRÁSreddit
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.