Kiszivárgott képeken az Apple AirPods Pro 2

airpods

Az amerikai vállalat nemrég dobta piacra harmadik generációs AirPods fülhallgatóját, most pedig a Pro verziónak érkezhet folytatása. Mutatjuk, hogy eddig mit lehet tudni az Apple AirPods Pro 2 termékről.

crypto50

Az Apple új MacBook-ok mellett bemutatta az AirPods 3 vezeték nélküli fülhallgatóját. Ez már esedékes volt, hiszen legutóbb 2019-ben érkezett meg az előd modell. Ezt követően a Pro vonal frissítésén dolgoznak, amit a tervek szerint legkésőbb a jövő év elején dobhatnak piacra. Néhány kép ki is szivárgott a várhatóan Apple AirPods Pro 2 termékről, amiből le tudunk vonni néhány következtetést.

Egyes pletykák azt mondták, hogy az Apple szeretné teljesen eltüntetni a szárakat a fülhallgatóról, ami nagy változást jelenthet az előző kiadáshoz képest. A képek viszont nem ezt mondják, hiszen állítólag túl nagy falat lenne ez elsőre a fejlesztők számára, inkább csak rövidülhetnek majd ezek. A formavilág változatlan, maradhat a szilikon fejes kialakítás.

airpods

A töltőtok is nagy változáson mehet keresztül, hiszen, ha jól megnézzük a tok alján két hangszóró található. Az iOS 16 rendszer frissítése elvileg egy olyan Find My funkciót hozhat el, amivel könnyebb lesz megtalálni az Apple AirPods Pro 2-t. Ha valaki meg akarja találni elveszett fülhallgatóját és bekapcsolja a funkciót, akkor egy jelző hangot ad ki a termék. Emellett a tok oldalán egy kis fül kap helyet, amire ráakaszthatunk például egy  kis madzagot és fel is akaszthatjuk. Egyelőre ennyi információhoz jutottunk. Jelentkezünk, ha van egyéb újdonság.


Forrás