
Változatos memória és tárhely kiosztással, sok színben és 6000 mAh-s akkumulátorral érkezhet a Redmi egyik következő készüléke.
Már nem először fordul elő, hogy egy megjelenés előtt lévő mobilnak a kereskedelmi forgalomba kerüléshez szükséges tanúsítványok beszerzése során kiszivárognak a hardverspecifikációi. Így járt most a Redmi M2010J19SC modellszámú készülékei is. Amiről ugyan még nem tudjuk, hogy pontosan milyen néven érkezik, de már most elég sok információ előkerült róla. Mindazok mellett, hogy képek is érkeztek a telefonról a Kínai Hírközlési Hatóságnak köszönhetően, megtudtuk azt is, hogy 162,3 x 77,3 x 9,6 milliméteres méretekkel fog rendelkezni az eszköz. Valamint kiderült az is, hogy megjelenítője 6,53 hüvelykes lesz Full HD+ felbontással. A készülékben lévő processzor nevét még nem tudjuk, de az már biztos, hogy 8 magos lesz és egyik mag 2,0 GHz órajelen fog ketyegni. A memóriakiosztást és a tárhelyet illetően is érkezett információ. Ezek szerint 4/6/8 GB RAM-mal és 64/128/256/ GB tárhellyel tudjuk majd megvásárolni.
Az akkumulátor kapacitása 6000 mAh, amit 22,5 wattos gyorstöltéssel táplálhatunk majd. Érkezett hír az egyik kameráról is, az előlapon egy 8 megapixeles modullal készíthetjük a szelfiket. Ez a kamera a képeken láthatóan a megjelenítő felső sávjában középen fog elhelyezkedni. A dizájnt illetően ezúttal nem egy „megszokott” mobilt kapunk majd a Redmi-től. A modell hátlapján láthatóan lesz egy elég méretes Redmi felirat, amiről a Realme telefonok juthatnak eszünkbe. A színskála is igen változatos lesz, mivel fekete, kék, fehér, piros, lila, zöld és narancs színekben kerül majd fel a boltok polcaira. A telefon hátlapján láthatóan négy kamera fog elhelyezkedni és nincs kizárva, hogy még idén bemutathatják.
A Redmi egyébként egy éve próbál külön márkává válni a Xiaomi-tól, de eddig nem igazán ment nekik a dolog, mivel az elmúlt időszakban bemutatott mobiljaik nagy része csak egy átnevezett Xiaomi készülék volt. Azért bízunk benne, hogy ez hamarosan változni fog.








