Kiváló minőségű kémfotókon a Huawei P30 Pro

írta: Viktor

A Huawei P30 és P30 Pro bemutatójára még közel egy hónapot várnunk kell, de ettől függetlenül az MWC alatt is lehet hallani érdekességet a kínai cég két új csúcsmobiljáról. 


A Digital Trends valahonnan szerzett egy élethű másolatot amit a mobil kiegészítőket gyártó cégek is megszoktak kapni. Az ilyen “mintadarabok” méretben teljesen megegyeznek az adott készülékkel, de csak műanyag az egész tehát semmire sem használható. Ennek ellenére a célnak tökéletesen megfelel, hiszen a tokokat és a promóciós képeket ezek alapján készítik.

Ami rögtön szembe tűnhet, hogy az eszköz csak három hátlapi kamerával rendelkezik, ez pedig ellentmond az eddig hallottaknak, miszerint négy modult kap a Pro variáns. A forrás szerint a Huawei egyik dolgozója elárulta nekik, hogy csak az 5G modemmel szerelt verzió kap majd négy kamerát. A sima P30 és a 4G LTE képes P30 Pro három-három kamerát birtokol majd.

Ez az infó persze nem hivatalos, de a Galaxy S10 5G után nem tűnik hülyeségnek. A képeken a márkajelzések helyett más szavakat használnak, a Vogue egyébként a mobil kódneve, míg a Link felirat a Lecia-t helyettesíti. A Huawei P30 Pro specifikációit illetőn még sötétben tapogatózunk, a Kirin 980 lapkakészlet borítékolható, de ezen kívül gyakorlatilag semmi mást nem tudunk. Az elővetkezendő hetekben biztosan több minden is kiderül majd, ha nem szeretnél lemaradni róla kövess minket Facebookon.

forrás: digitaltrends

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.