Kiváló üzemidőt ígér a Huawei a Mate 20 Pro-hoz

írta: odinsann

A PocketLint állítólag egy ajándékot kapott a Huawei-től, ami egyértelműen jelzi, hogy egy eddig ismeretlen eszköz hamarosan még több üzemidővel fog rendelkezni.


A csomag a lentebb lévő képen látható 4000 mAh-s hordozható akkumulátorból és az alatta lévő nyomtatványból állt, amin a P10 Plus, Mate 10 Pro és a P20 Pro pózol. A PowerBankon ugyan ezen készülékek neveit láthatjuk egy piros ábrában, ami egyértelműen az üzemidejükre utal, de az alattuk lévő kérdőjeles eszközhöz még hosszabb üzemidőt garantál a kínai cég. Mivel a közeljövőben a Mate 20 széria az esedékes ezért egyértelmű, hogy ezek közül valamelyikről van szó, az esélyes a Pro változat lehet, több okból kifolyólag is.

Korábban már hallottunk olyan pletykákat, hogy a Mate 20 Pro 4200 mAh-s teleppel érkezik, ugyan ezt még senki sem erősítette meg. Ha ez mégsem így lenne és szintén 4000 mAh-s akkut kapna az újdonság, akkor nagyon sok múlhat még a processzoron is. Azt már biztosan tudjuk, hogy a Mate 20 sorozattal a Kirin 980 rendszerchip is debütálni fog, ami már 7 nanométeres gyártástechnológiával készül, ez pedig azt is jelenti, hogy sokkal kevesebb energiát fogyaszt majd.

forrás: gsmarena, techradar