Koncepcióképen az in-display előlapi kamerás Huawei Nova 4!

írta: Robi

A Huawei-nél gőzerővel dolgoznak azon, hogy ők adják ki elsőként a Samsung által csak Infinity O névre keresztelt megjelenítővel rendelkező készüléket. A mai nap folyamán már egy fotót láthattunk egy rejtélyes készülékről ami ilyen kijelzővel rendelkezik, most pedig egy koncepciókép is megjelent róla.


Az eddigi pletykák alapján a Huawei Nova 4 lesz a kínai cég első in-display kamerával rendelkező telefonja, melynek érkezésére már egy hónapon belül számíthatunk. Ezzel szemben a Samsung Galaxy A8s, a dél-koreai cég első Infinity O képernyős mobilja elvileg csak a jövő évben fog bemutatkozni.

A Nova 4 tehát még idén debütálhat és első ránézésre nagyon hasonlít a Huawei P20 Pro-ra, de a Honor Magic 2 is eszünkbe juthat róla. Egészen addig amíg a szemünk a megjelenítőre nem szegeződik, itt már észrevehetjük a változást a két másik modellhez képest. A kijelzőben a bal felső sarokban helyezkedik el ugyanis a szelfi kamera. Egész látványos koncepciókép a Nova 4-ről, talán még az alsó kávát lehetne egy picit vékonyítani, hamarosan meglátjuk, hogy a Huawei milyen megoldással is áll elő.

forrás: gizmochina