Koronavírus: Bezárja fizikai üzleteit a Xiaomi

Kínában küzdenek a Koronavírus ellen, ami már 106 ember halálát követelte, és a legutóbbi adatok szerint 4500 főt fertőzött meg eddig a kór, de a gyanús esetek számát ennek kétszeresére becsülik.


A kínai kormány közben teljes vagy részleges zár alá helyezett 15 várost, amiknek teljes népessége 57 millió fő. Wuhan, ahonnan a vírus indult teljes karantén alatt áll, és egy időre minden oda tartó vagy onnan indul távolsági tömegközlekedési eszközt felfüggesztettek. A Xiaomi most egy sajtóközleményben jelentette be, hogy január 28-tól egy hétre bezárja az összes Kínában található fizikai boltját, ide értve miden Mi Store-t, Mi Home és Mi Mall üzletet. Erre elővigyázatosság miatt van szükség, ezzel próbálják megelőzni a járvány terjedését és védeni saját alkalmazottaikat. Az üzletek előreláthatólag február 3-án hétfőn nyitnak majd ki, de ezt nagyban befolyásolja az is, hogy milyen lesz az elkövetkezendő pár nap a vírus lefolyása szempontjából. Ha valami változás történik a Xiaomi ígérete szerint időben értesítik majd a felhasználókat. Aki ez idő alatt szeretne majd valamilyen Xiaomi terméket vásárolni, azt a cég online csatornáin tudja megtenni.

A hivatalos sajtóközlemény kínai nyelven íródott, de a magyar fordítás szerint az alábbiakat tartalmazza:

„A járványhelyzet miatt annak érdekében, hogy minden szinten együttműködhessünk a kormánnyal és hozzájárulhassunk a járvány terjedésének megelőzéséhez, széleskörűen és aktívan reagálunk a nemzeti politikai intézkedésekre. Családtagjaink, kollégáink és barátainak egészsége érdekében meghoztuk a következő döntést:

1. A Xiaomi üzletek országszerte 2020. január 28-tól és 2020. február 2-ig zárva lesznek. A működésüket 2020. február 3-án folytatják, és bármilyen változás esetén külön értesítés küldünk.

2. Amennyiben valamilyen termékekre van szüksége, kérjük, vásárolja meg azokat a Xiaomi hivatalos weboldalán, vagy a Xiaomi Mall alkalmazásban. A logisztika ebben az esetben folyamatos. Az ünnepek miatt a logisztika és kiszállítás akadozhat, csúszásokra lehet számítani. Ezért előre elnézést kérünk.

3. Ha értékesítés utáni szolgáltatásra van szüksége, hívja a 4001005678. telefonszámot. A Xiaomi az értékesítés után ingyenes postai szolgáltatást nyújt.”

Itt azért érdemes megjegyezni, hogy a vírus terjedéséhez élő szervezetre és nedvességre van szükség, tehát nem kell attól tartani, hogy valaki egy Kínából történő rendelés miatt megfertőződhet. Nyugodtan lehet rendelni az ismert gyártók eszközeit, ezeken keresztül nem terjed a járvány. Az eddigi halálos áldozatok egyébként idős, beteg emberek voltak.