Különleges mobilok jöhetnek a Samsungtól

Lehet, hogy a Samsung Display közvetett módon utalt saját blogjában két készülékre, amikkel találkozhatunk majd az elkövetkezendő években.

Az első képen egy hajlítható eszközt láthatunk, aminek az a különlegessége, hogy két ponton is van zsanérszerkezete, így összességében három különböző méretben is lehetne használni a mobilt. Ez a kialakítás szükségtelenné tenné a másodlagos képernyőt, mivel pont úgy lehetne összecsukni a masinát, hogy a teljes megjelenítő egyharmada mindig kívül legyen.

A következő rajz egy ennél is különlegesebb masináról árulkodik, aminek a képernyőjét egy csőszerű tárgyból kellene kihúzni.

A kigördülő kijelző koncepciójával már több gyártónál találkozhattunk, ezt úgy tűnik a Samsung előbb-utóbb meg is fogja valósítani. Egyetlen hátránya, hogy így a panelt maximum asztalon vagy valami más teljesen lapos felületen lehetne használni. Itt inkább a hordozhatóság lenne nagy előny, hiszen sokkal kevesebb helyet foglal egy ilyen eszköz, mint mondjuk egy tablet.

Te mit gondolsz, lenne értelme ilyen készülékeket kereskedelmi forgalomba hozni?

Borítókép: LetsGoDigital

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.