Lendületben a Visa kisvállalkozások digitális átállását segítő küldetése Európa-szerte

Nagy lépésekkel halad a Visa a Covid-19 világjárványt követő gazdaság-helyreállítási folyamat részeként vállalt célkitűzésének teljesítése felé. A vállalat Európa-szerte nyolcmillió kisvállalkozásnak nyújt segítséget a digitális kereskedelemre való felkészüléshez, valamint előnyeinek kiaknázásához.

Budapest, 2021. március 11.: A Visa (NYSE: V) ismertette, hogy Európa-szerte már több mint 100 partner csatlakozott a „Számít, hogy hol vásárolsz” kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy segítse a kisvállalkozások tulajdonosait a digitális képességek kialakításában, és helyi közösségeik további kiszolgálásában.

A 2020 nyarán indított program során eddig már több mint kétmillió európai kisvállalkozás részesült támogatásban. A bejelentés hatalmas mérföldkövet jelent a Visa vállalásának teljesítése során, mely szerint Európában nyolcmillió – globálisan pedig 50 millió – kis- és középvállalkozás (KKV) számára nyújt segítséget az online térbe lépéshez, az új feltételekhez való alkalmazkodáshoz, és a vállalkozások jövőképes átalakításához.

A Covid-19 világjárvány továbbra is súlyos nehézségeket ró a kisvállalkozásokra Európa-szerte. A Visa kutatása feltárta, hogy a kisvállalkozások 65%-a aggódik vállalkozása jövője miatt. Mivel sokuknak szigorú korlátozások és lezárások közepette kell működniük, egyre több kisvállalkozás helyezi át a tevékenységét az online térbe és biztosít digitális fizetési lehetőséget. A Visa adatai szerint több mint tíz európai ország 20%-os növekedést tapasztalt az online vásárlások számában, és ma már tízből nyolc tranzakció érintésmentes.

Hemlata Narasimhan, a Visa Kereskedői értékesítés és Bankkártyelfogadás részlegének Európáért felelős szenior alelnöke elmondta: „A kisvállalkozások kulcsfontosságú szerepet töltenek be közösségeinkben, és a Covid-19 világjárvány következtében még mindig sokuknak kell kihívást jelentő körülmények között működniük. Számunkra folyamatos inspirációt jelent az az innovatív és vállalkozó szellem, amelyet e vállalkozások tulajdonosai tanúsítanak, ahogyan tevékenységüket az új körülményekhez igazítják, hogy továbbra is kiszolgálhassák vásárlóikat.

Büszkék vagyunk arra, hogy több mint kétmillió kisvállalkozás élhetett a partnereinkkel közös kezdeményezéseink előnyeivel. Elkötelezetten folytatjuk együttműködésünket ügyfeleinkkel és partnereinkkel a gazdaság helyreállításában, lehetővé téve, hogy a kisvállalkozások továbbra is központi szerepet tölthessenek be közösségeinkben.”

Mióta bejelentette, hogy kötelezettségvállalása keretében nyolcmillió európai kisvállalkozásnak nyújt támogatást a digitális átállásban, a Visa számos bankkal, kormányzattal, kereskedelmi platformmal és technológiai partnerrel lépett szövetségre a kisvállalkozások digitális képességeinek fejlesztése céljából. A legfontosabb kezdeményezések a következők:

  • Együttműködések a köz- és a magánszféra között: Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában a Visa együttműködik a kormánnyal annak érdekében, hogy a kisvállalkozások az első 12 hónapban ingyenesen férhessenek hozzá az érintésmentes elfogadóterminálokhoz és szoftverekhez. 29 ország kormánya rendelte el a kontaktmentes fizetés felső határának megemelését, hogy megkönnyítsék a vásárlók számára a terminál érintését nem igénylő fizetést.
  • Új elfogadási technológia: A Visa „Tap-to-Phone” technológiája, amely a mobil eszközöket fizetési terminállá alakítja, több ezer kisvállalkozónak nyújt segítséget a digitális fizetések elfogadásában Csehországban, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Törökországban, Ukrajnában és az Egyesült Királyságban.
  • Új online eszközök: Elindítani egy vállalkozást az online térben ijesztő feladatnak tűnhet. A Visa online platformokkal és digitális piacterekkel dolgozik együtt annak elősegítése érdekében, hogy a kis üzletek minimális költséggel és fáradsággal teremthessék meg internetes jelenlétüket. Már több európai országban is indultak ilyen programok, amelyek helyi vállalkozások ezrei számára nyújtanak támogatást. A Visa emellett kibővítette Practical Business Skills platformját Ez egy globális digitális felület, amely ingyenes oktatóanyagok biztosításával segíti a kis- és mikrovállalkozások tulajdonosait abban, hogy jól megalapozott döntések mentén fejleszthessék vállalkozásukat a digitális átállás révén.
  • Új banki eszközök: A kis cégek is a digitális banki eszközöket részesítik előnyben pénzügyeik kezeléséhez ebben a vállalkozásuk számára kritikus időszakban. Európai bankokkal és fintech cégekkel együttműködve a Visa több mint 30 új üzletikártya-programot kínál a kisvállalatok számára, melyek segítségével hatékonyabban kezelhetik cash flow-jukat és beszerzéseiket, miközben innovatív, új üzleti banki eszközökhöz kapnak hozzáférést.
  • Közösségi szerepvállalás: A Visa széles körben terjeszti „Számít, hogy hol vásárolsz” kampányát, melynek keretében arra hívja fel a fogyasztókat, hogy vásároljanak helyi termékeket, és támogassák a közösségükben működő kisvállalkozásokat. Több országban indult lokális kampány a helyi üzletek támogatásának ösztönzésére, például a Champion Green (Írországban), a Smart SME (Törökországban) és a Fiver Fest (az Egyesült Királyságban).

Eddig már több mint 100 program indult az iparági partnerek, többek között az Alpha Bank, az Akbank, az Axerve, a Banca Sella, a Banco Santander, a BeeDigital, a CEC Bank, a Co-Operative bank, a Clickandcollection.com, a Fiserv, a Fruugo, az iCard- myPOS, az Israel Credit Cards, a Juni, a National Bank of Greece, a Tyl by NatWest, a Nexi, az Orderbird, az Oma Savings Bank Plc, az OTP Mobil, a Payplug, a Piraeus Bank, a ShopAppy.com, a Shopify, a Viva Wallet és a WorldLine támogatásával.   E kezdeményezéseknek köszönhetően több mint kétmillió kisvállalkozás juthatott hozzá olyan eszközökhöz, lehetőségekhez és erőforrásokhoz, amelyek segítenek nekik az új körülményekhez való alkalmazkodásban, az online kereskedésben és a fogyasztók digitális fizetések iránti igényének kielégítésében.

Magyarországon a Visa és az OTP Mobil közös kezdeményezése abban segíti a vállalkozásokat, hogy a SimpleBusiness-t, mint gyors, érintésmentes és költséghatékony fizetési megoldást kínálhassák az ügyfeleiknek. A Visa támogatásával az OTP Mobil csaknem 50% díjkedvezményt biztosít a csatlakozáskor és az azt követő első hónapokban. A 2021. március 31-ig tartó promócióban az egyszeri belépési díjat 19 000 forintról 9 900 forintra csökkentették, a tranzakciós jutalékot pedig 0,99-ről 0,49 százalékra mérsékelték. Az utóbbi kedvezmény az új belépők mellett a korábban szerződött ügyfelekre is érvényes. Nincs havi díj vagy forgalmi elvárás, bárki csatlakozhat, aki innovatív megoldást kínáló digitális fizetési alternatívát kíván biztosítani ügyfeleinek.

„Az, hogy hol vásárolunk, most fontosabb, mint valaha bármikor. A kisvállalkozások adják a helyi gazdaság gerincét – munkahelyeket teremtenek, előmozdítják az innovációt, és a jövedelmet a helyi közösségeknél tartják. A Visa elkötelezetten támogatja magyarországi ügyfeleit, a kibocsátó, illetve elfogadó bankokat abban, hogy a kereskedők és a vásárlók számára innovatív, megbízható és biztonságos fizetési megoldásokat tegyenek elérhetővé” – mondta Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője.

A pozitív kezdet ellenére még sok munka hátra van

Mivel Európában számos ország további korlátozások életbe léptetésével kezdte meg a 2021-es évet, a Visa hálózatához fordul segítségért, és minél több partnerét arra kéri, hogy álljon a kisvállalkozások támogatását célzó kezdeményezései mellé, hogy több millió kisvállalkozás állhasson át a digitális működésre a helyreállítás e kritikusan fontos időszakában.

A Visa Inc-ről

A Visa a világ vezető digitális fizetési vállalata. Küldetésünk, hogy megoldásainkkal összekössük világot a legfejlettebb, legmegbízhatóbb és legbiztonságosabb fizetési hálózaton keresztül ezzel is elősegítve az emberek, vállalatok, gazdaságok gyarapodását. Fejlett globális adatfeldolgozó hálózatunk, a VisaNet biztonságos és megbízható fizetési lehetőséget biztosít világszerte, amely több mint 65 000 tranzakciót képes kezelni másodpercenként. A vállalat innovációra való folyamatos törekvése katalizátorként hat a digitális kereskedelem gyors növekedésére eszköztől függetlenül, fő hajtóereje a mindenki számára mindenhol elérhető készpénz nélküli jövőről szőtt álmoknak. Ahogy a világ az analóg megoldásokról a digitálisakra vált, a Visa a megoldásai, a munkatársai, a hálózata és az elérhetősége által átformálja a kereskedelem jövőjét. További információért látogasson el az About Visa és visa.com/blog oldalakra, valamint kövessen bennünket a @VisaNewsEurope Twitter oldalon.

FORRÁSVisa
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.