Már 23 településen érhető el a Telekom 5G szolgáltatása

Gőzerővel dolgoznak a szolgáltatók az 5G tornyok telepítésén. Itthon a Telekom jár az élen, náluk már 23 településen érhető el teljesen vagy részlegesen az új hálózat.

Budapest és Zalaegerszeg után több településen is elérhetővé vált a Telekom 5G-je. Bár a koronavírus egy picit lelassította a hálózat kiépítésével kapcsolatos munkálatokat, de mostantól több megyeszékhelyen és Balaton menti településen is tudunk kapcsolódni az új generációs hálózatra, ha rendelkezünk az ehhez szükséges készülékkel és havidíjas csomaggal.“A Magyar Telekomnál évek óta azon dolgozunk, hogy Magyarország digitális fejlődését elősegítsük, és az eszközök, szolgáltatások által könnyebbé, korlátlanabbá tegyük ügyfeleink mindennapjait. Ehhez kínál stabil alapot kiterjedt gigaerős hálózatunk, melynek fejlesztésében újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Büszkék vagyunk arra, hogy már több mint 2,2 millió ponton – vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások 40%-a számára – elérhető gigabites sávszélességű vezetékes hálózatunk, emellett 5G szolgáltatásunk tekintetében szintén rendelkezésre áll a gigabites sebesség” – nyilatkozta Rékasi Tibor a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Augusztus végére újabb mérföldkőhöz ért a Telekom, több új állomás bekapcsolásával, jelenleg ezen a 23 településen érhető el az 5G szolgáltatásuk:

  • Budapest
  • Budaörs
  • Zalaegerszeg
  • Debrecen
  • Kecskemét
  • Szeged
  • Szombathely
  • Siófok
  • Tihany
  • Balatonberény
  • Balatonföldvár
  • Balatonfüred
  • Balatonlelle
  • Balatonmáriafürdő
  • Balatonszabadi-Sóstó
  • Fonyód
  • Gyenesdiás
  • Balatonfenyves
  • Keszthely
  • Vonyarcvashegy
  • Zamárdi
  • Hévíz

Egyes helyeken csak bizonyos területeken jelezhet 5G-t a mobilunk, a felsorolt településeken nem mindenhol beszélhetünk teljes lefedettségről. A Telekom az elkövetkezendő hónapokban is folytatja a bázisállomások telepítését az országban.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.