
Több, mint két hete mutatta be a Samsung legújabb termékeit és augusztus 27-től már kaphatóak is. Mutatjuk a részleteket.
A dél-koreai cég augusztus 27-én mutatta be a Samsung Galaxy Watch 4, Samsung Galaxy Watch 4 Classic és Samsung Galaxy Buds 2 készülékeket. Mindegyik újdonságról elmondható, hogy a maga mezőnyében jó áron érkezett meg.
Az okosórák több nagy újítást is megkaptak. Egyrészt a Samsung saját fejlesztésű Tizen rendszerét lecserélték a Google Wear OS rendszerére, aminek segítségével átjárhatóbb és széleskörűbb lesz a felület a telefon és a viselhető eszközök között. Olyan alkalmazások érhetőek el ezáltal a Watch 4-es készülékekre, mint a Google Térkép, vagy a YouTube Premium Music.
Emellett hardveres szinten is megújultak a termékek, hiszen egy 5 nm-en gyártott saját fejlesztésű Exynos lapkát kaptak meg és a tárhely is 16 GB-ra növekedett. Szenzorok tekintetében pedig tovább bővült a készülék hiszen egy úgynevezett BIA szenzorral szerelték fel, ami több egészségügyi funkciót is mér.
Egyúttal fontos azt is kiemelni, hogy az órák már nem kompatibilisek minden készülékkel. Nem támogatja se az Apple, se az új Huawei termékeket sem, tehát amelyeken nincs Google szolgáltatás. Emellett olyan funkciók, mint például az EKG és a vérnyomás mérés továbbra is csak Samsung készülékekkel működnek.
Az újdonságokat már megvásárolhatóak a hivatalos viszonteladóknál, akár ezen a linken is az alábbi áron:
Samsung Galaxy Watch 4 40mm: 99.999 Ft
Samsung Galaxy Watch 4 44mm: 109.999 Ft
Samsung Galaxy Watch 4 Classic 42mm: 134.999 Ft
Samsung Galaxy Watch 4 Classic 46mm: 149.999 Ft
A Samsung Galaxy Buds2 is megéri a pénzét, hiszen olyan tulajdonságokkal bír, mint az aktív zajszűrés, a kétutas hangzás természetesen AKG hangolással. A fülhallgató nagyon jól illeszkedik a fülbe a tesztek és tapasztalatok szerint, így érdemes beruházni a kis bogyókra. Négyféle színben érhető el: lila, fekete, fehér és olíva színben.
A Samsung Galaxy Buds2 54.999 Ft-os áron vásárolható meg a hivatalos viszonteladóknál, akár ezen a linken is.
Forrás