Már a Huawei mobilokat is hamisítják

Globálisan, éves szinten, eladások tekintetében a Huawei a második helyen áll. Kínában viszont már a legkedveltebb márkának számít, az emberek túlnyomó többségének Huawei mobilja van, de sokan használnak hamis készüléket, ezért saját hazájában a cégnek a telefonhamisítás ellen is küzdeni kell.


Hangzhou tartományban a helyi hatóságok felszámoltak egy családi vállalkozást, ahol Huawei mobilok hamisításával foglalkoztak. Az egyik városban volt a “cég” műhelye, és a rajtaütés során kínai média szerint több mint 600 okostelefont foglaltak le. A forrás szerint a banda családtagokból tevődött össze és mindenkinek megvolt a maga szerepe a kis vállalkozásban. Volt aki az összeszereléssel, a szervizeléssel, a becsomagolással és az értékesítéssel foglalkozott. Országszerte árulták a készülékeket, és több millió dollárt kerestek vele.

Ennek hatására a Huawei figyelmeztette ügyfeleit, hogy csak a hivatalos partnerektől vásároljanak mobilt és minden esetben ellenőrizzék a számlát, amit mellé kapnak. Számla hiányában álljanak el a vásárlástól, és a piaci árhoz képest lényegesen alacsonyabb ár is már gyanúra adhat okot.

A dolog az elkövetkezendő időszakban egyre nagyobb mértéket fog ölteni, bár nálunk nem nagyon kell hasonlótól tartani, de ha külföldi oldalról rendelsz, csak a nagyobb, megbízhatóbb webshopokból tedd, mint például a Gearbest, Geekbuying vagy a Banggood. Internetes vásárlásnál mindenképp érdemes PayPall-lal fizetni.

A Galaxy Fold-ot például 50 dollárért árulják ezen a weboldalon, közben a hivatalos ár 2000 dollár. Nem nehéz kitalálni, hogy hamisítványról van szó, persze arra is nagy az esély, hogy a pénz elutalását követően nem kap semmit a vásárló. Könnyű megismerni az ilyen kamu oldalakat, de nagyon sokan még mindig bedőlnek nekik.

FORRÁSgizmochina
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.