Már benne is az Android Q bétában a Redmi K20 Pro

Tegnap érkezett a Redmi első csúcsmobilja a Redmi K20 Pro, ami ezt követően már be is került az Android Q béta programba, tehát aki kedvet kap hozzá és beszerezte a készüléket már tesztelheti is az új rendszert.


A Redmi termékmenedzsere Lu Weibing már a hónap elején ígéretet tett arra, hogy az új zászlóshajójuk benne lesz az Android Q béta programban, de nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan bele is kerül. A Redmi K20 Pro értékesítése csak most szombaton veszi kezdetét, azt nem tudni, hogy az első körben mennyi darab áll majd rendelkezésre, de az borítékolható, hogy azonnal elkapkodják a telefont, már csak a kedvező ára miatt is.

A Redmi K20 Pro egyébként 6,39 hüvelykes Full HD+ felbontású AMOLED megjelenítővel érkezett, benne a Qualcomm jelenlegi legerősebb lapkáját a Snapdragon 855-öt találjuk. Az eszköz hátlapján 48+13+8 megapixeles kamerák vannak, az előlapra pedig egy mechanikusan kiemelkedő 20 megapixeles modul került. Természetesen többféle memóriakiosztással kerül majd forgalomba, a legerősebb modell 8 GB RAM-al és 256 GB tárolóval rendelkezik, akkumulátora pedig 4000 mAh-s.

Aki a beszerzést követően úgy dönt, hogy feltenné rá az Android 10 rendszert, annak le kell töltenie a MiFlash csomagot. Majd ezek után a támogatási oldalon feltüntetett lépéseket követve telepítheti az Android Q-t. Fontos megjegyezni, egy béta verzióról van szó, ezért számolni kell azzal is, hogy a telepítést követően nem biztos, hogy teljes mértékben megfelelően fog működni a mobil.