Mate X néven egy plakáton látható a Huawei hajlítható mobilja

írta: Robi

Még a bemutató előtt, egy plakáton bukkant fel a Huawei hajlítható mobilja a Mate X, melyet egy figyelmes fiatalembernek sikerült is lencsevégre kapnia és közzé is tette Twitter oldalán.


A héten a Samsung Galaxy Fold-al indult meg a verseny a mobiltelefonok következő generációja számára. Azt már biztosra vehetjük, hogy idén több gyártótól is kapunk ehhez hasonló eszközt, a Huawei például a holnap fogja leleplezni az első összecsukható telefonját, melyről eddig valós képeket nem igazán láthattunk és a nevét sem tudtuk egészen mostanáig. Egy transzparens árult el elég elég sokat a modellről, eszerint Mate X néven fog érkezni a Huawei hajlítható mobilja. Azt már korábban is tudtuk, hogy 5G képes lesz a készülék, melyet, külön ki is emelnek a plakáton, mivel azon “A világ első összecsukható 5G telefonja” mondatot láthatjuk.

Dizájnban merőben eltér a Galaxy Fold-tól a Mate X, a fenti kép alapján ugyanis csak egy nagy kijelzővel fog rendelkezni ellenben a Fold-al, aminek két megjelenítője van. Az borítékolható, hogy Kirin 980 processzort találunk majd benne, egyenlőre a Huawei Mate X ára még kérdéses, de a holnapi bemutatón ezt is megtudhatjuk, vélhetően a Galaxy Fold-nál olcsóbban tudjuk majd beszerezni, tehát 1980 dollárnál olcsóbb lesz.

forrás: twitter

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.