Megerősítve a MIUI 12 érkezése

miui-cover

A Xiaomi egy Weibo bejegyzésben erősítette meg, hogy már dolgoznak a MIUI 12 kezelőfelületen.


A Xiaomi idén 10 éve lesz jelen a piacon, ez idő alatt hatalmas léptekben haladt előre a kínai vállalat, ami természetesen az eladásaikon is látszik. A rengeteg Xiaomi termék mellett persze sosem feledkeztek meg a mobilos szekcióról sem. Mint minden mobilgyártó a Xiaomi is saját kezelőfelületet alkotott az Android rendszer mellé, a jelenlegi legfrissebb verzió a MIUI 11, ami tavaly szeptemberben mutatkozott be, de már kiderült, hogy dolgoznak is a következőn.

miui-12

Ezt egy Weibo bejegyzés keretein belül erősítette meg a Xiaomi. A közösségi oldalon ugyanis közzétették a MIUI 12 logóját. Viszont más egyebet nem árultak el. Ha az elmúlt évek tendenciáját nézzük akkor a harmadik negyedévre várhatjuk a MIUI 12 bevezetését. Valószínűleg az elkövetkezendő hónapokban már fogunk hallani felőle.

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.