Megerősítve az Asus ROG Phone 5

Végre kiderült, hogy mégis milyen néven érkezik majd a legújabb Asus ROG Phone modell és gyaníthatóan egy különleges kiadást is kapunk majd belőle.

Az elmúlt hetekben egyre több információ látott napvilágot az új ROG Phone-ról, aminek végül az Asus most megerősítette a nevét. Mint tudjuk idén a ROG Phone 4 következett volna, de Ázsia-szerte egy balszerencsés számnak tartják a 4-et, így ahogy azt sejteni lehetett ROG Phone 5 néven jön az Asus új gamer mobilja. Mint az a most közzétett bejegyzésből kiderült, a telefonnal az Asus és a Tencent három éves partnerséget is ünnepli. Ami arra is utalhat, hogy nagy valószínűséggel jönni fog egy Tencent kiadású ROG Phone 5 is. Erről egyébként árulkodnak a korábban kiszivárgott képek is, mivel eddig kétféle modellt láthattunk, melyek közül az egyiknek a hátlapján volt egy kisebb LED-es kijelző is.

rog-phone-5

Az idáig napvilágot látott információk alapján a ROG Phone 5 Qualcomm Snapdragon 888 processzorral fog érkezni. Valamint akár 16 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel ellátott változat is elérhető lesz belőle. Ha minden igaz akkor a mobil akkumulátorára sem lehet majd panasz, mivel a pletykák szerint egy 65 wattos gyorstöltéssel táplálható 6000 mAh-s telep kerül majd bele. A készülék egy 6,78 hüvelykes 144 Hz-es képfrissítéssel ellátott AMOLED kijelzőt fog kapni.

Sajnálatos módon a bemutatóval kapcsolatban továbbra sem érkezett semmi információ, így még egyelőre kérdéses, hogy mikor leplezik majd le.