Mégis érkezhet a Samsung Galaxy Note 21 sorozat?

Samsung Galaxy Note 21

Egyes szivárgások szerint megszűnhet a Samsung Galaxy Note széria, és idén már nem jelenik meg új készülék. Vagy talán mégis?

INLOCK

A mobiltelefon-piac egyik legegyedibb telefonsorozata a Samsung Galaxy Note széria. Itt a készülékházban található egy úgynevezett S-Pen, aminek segítségével lehet jegyzetelni, rajzolni, fotózni és különböző műveleteket végrehajtani. Egy mobiltelefon gyártó sem rendelkezik ilyen kiforrott technológiával ezen a területen. Az idei évben, viszont változás történt, hiszen a Samsung Galaxy S széria történetében az S21 Ultra megkapta az S-Pen támogatást, igaz itt nem a készülékházban kap helyet a toll, hanem a készülékhez megvásárolható egy speciális tok, amibe bele lehet helyezni a külön beszerzett tollat, hiszen az sem jár a készülék mellé. Ez csak egy adott tulajdonság. Emellett hallani lehet olyan szivárgásokról is, hogy az új Z Flip és Z Fold sorozat is megkapja az S-Pen támogatottságot.

A sok szivárgás és a spekulációk hatására az emberek úgy gondolhatták, hogy ez azt is jelentheti, hogy a dél-koreai nagyvállalat befejezheti ennek a sorozatnak a gyártását. Több olyan szivárgásról lehet hallani, hogy a Samsung idén nem dob piacra Note készüléket és jelei sincsenek annak, hogy a gyártás hamarosan beindulna. Mindenesetre a Samsung hivatalosan is megerősítette már, hogy nem fog lemondani a Note szériáról.

Mégis lesz Note 21 sorozat?

A Twitter-re viszont felkerült egy kép, amin a Note 21 és Note 21 Ultra neve is olvasható. A kép Dél-Korea egyik legnagyobb üzlete előtt készült, ami a Samsung Hongdae Mega Store. Ezen a képen egy nagy falfestmény látható, amin a Google logóját fedezhetjük fel. A festményen olyan készülékek nevei olvashatóak, mint a Samsung Galaxy Note 20 5G, Galaxy Note 20 Ultra 5G, Galaxy S21, Galaxy Z Fold 2, Galaxy Book Flex, Tab S7+, Buds Live, Book 360, Tab Active 3, S20 5G, Galaxy Tab A, és még több olyan készülék, amik már megjelentek. Ezalól csak a Note 21 és Note 21 Ultra kivételek. Ez a spekulánsoknak bizakodásra adhat okot a készülékek idei megjelenését tekintve. Persze a legtöbb elemző úgy gondolja, hogy ez csak egy kép és idén nem fog megjelenni új Note széria, viszont erről nincs hivatalos állásfoglalás.

Samsung Galaxy Note 21

Forrás