Megjelenési dátumot kapott a Xiaomi CC9 és képek is érkeztek az új szériáról

Múlt héten pénteken a Xiaomi bemutatta legújabb, fiatalokat megcélzó szériáját, egyelőre még okostelefonok nélkül. Pletykákat már lehetett hallani a dizájnnal kapcsolatban, a ma előkerült képekből egyértelművé válik, hogy flip kamera a CC9e-nél biztosan nem lesz.


A pénteki show után nem világos miért várt pár napot a Xiaomi, de most elárulták, a széria első tagja a CC9 július 2-án fog jönni. Promóciós kép és videó is érkezett mondjuk a kistesóról a CC9e-ről, és itt megint csak nem tiszta a dolog, hiszen a bemutatón elhangzottak szerint a külsőért képzőművészetet és formatervezést tanuló diákok felelnek majd, ennek ellenére a felvételeken egy sima Xiaomi Mi 9-et láthatunk.Ebből adódóan a hátlapra három kamera kerül egymás alá függőleges kialakításban. A szóbeszéd szerint az elsődleges modul 48 megapixeles, ami mellé telefotó és széles látószögű lencsék társulhatnak. Korábbi jelentések szerint a 6,39 hüvelykes kijelző felső sávjában lévő vízcsepp alakú, apró szenzorszigeten 32 megapixeles kamera lesz. Mindenféle hiper-szuper AI szépítő funkcióval, köztük a Meitu-tól kölcsönzött big data alapú alakjavítással és csontelemzéssel. A Xiaomi Mi 9 SE-hez hasonlóan Snapdragon 712 felel majd a számítások végrehajtásáért, de a méretbeli eltérésből kifolyólag az akkumulátor nagyobb lehet, állítólag 4000 milliamperórás. Úgy tűnik annak ellenére, hogy a CC név mögött több jelentés is állhat (Chic & Cool, Curious & Creative, Camera & Camera, Challenge & Carry) a megvalósítás mégsem lett olyan fantáziadús mint vártuk.A flip kamera hiánya még elfogadható, de gyakorlatilag a Xiaomi Mi 9 házában kiadnak egy új telefont a Xiaomi Mi 9 SE hardverével, átnevezve. Mondjuk a kínai gyártóktól már megszokhattuk ezt a tendenciát. Remélhetőleg kamerás vonalon tényleg belenyúlnak majd a szoftverbe és megkapjuk a Meitu féle extrákat. Az biztos, hogy a Xiaomi CC9 július elején debütál, a CC9e-hez még pontos dátumot nem kaptunk. Az elsődleges pletykák alapján a CC9 már jóval ígéretesebbnek tűnik. A promóciós videót a forrásban találod.

FORRÁSweibo
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.