Mégsem lesz annyira jó a Xiaomi féle 100 W-os töltés?

super-charge-turbo-cover

A Xiaomi már a múlt évben elárulta, hogy dolgoznak a 100 W-os töltéstechnológia kifejlesztésén, most a cég vezetője újabb érdekességeket tudatott velünk.


Lu Weibing a Xiaomi ügyvezetője szeret információkat szivárogtatni közösségi oldalain illetve Youtube videók formájában is. Már lassan egy éve tudunk arról, hogy a Xiaomi dolgozik a 100 W-os Super Charge Turbo-n, ami egy 4000 mAh-s akkumulátort mindössze 17 perc alatt képes lesz feltölteni. Lu Weibing a mai nap folyamán elárult pár olyan dolgot, amit a fejlesztés során figyelembe kellett venniük.

Az egyik ilyen az akkumulátor kapacitásának elvesztése. Lu elmondta, hogy becslések szerint 100 W-os töltés körülbelül 20%-kal nagyobb akkumulátor kapacitás veszteséget fog okozni a 30 W-os PD györstöltéshez képest. Ez a keletkezett hőnek tudható be, köztudott, hogy ezt az akkumulátorok nem szeretik.

A következő dolog amiről szűkszavúan nyilatkozott az a technológiai architektúra. Ezzel kapcsolatban nem sokat árult el, csak annyit, hogy rendkívül magas feszültségű töltési rendszerre van szükség. Beszélt a arról is, hogy nem csak az a lényeg, hogy elérhetővé tegyék a 100 W-os töltőt. Annak hosszú távon kell kiszolgálnia a felhasználókat. Ez mellett a biztonság is egy nagyon fontos szempont. Az ilyen nagy teljesítményű töltéshez még jobb biztonsági funkciókkal kell ellátni a mobilokat, hogy túltöltés esetén az alaplap vagy akkumulátor túlmelegedése ne okozzon problémát. Mindezek mellett pedig nem érdemes leragadni egyetlen töltési folyamatnál, a vállalat a vezeték nélküli töltési technológiáját is folyamatosan fejleszti. Megtudtuk azt is, hogy a a Xiaomi elérte azt a szintet, hogy a 100 W-os gyorstöltési technológiát tömeggyártásban állítsák elő. Viszont a tömegtermelés még nem kezdődött el.

Más forrásból származó információk szerint egy Redmi mobil lehet az első ami megkaphatja ezt a töltést, de ezt hivatalosan még senki sem erősítette meg.

FORRÁSgizmochina
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.