Megszűnhet a Samsung egyik népszerű szériája

Az elmúlt években többször lehetett hallani, hogy nem lesz több Note mobil, de szerencsére a széria eddig évről-évre folytatódott. Most Dél-Koreából ismét felröppent egy ilyen pletyka, és meglehetősen sok információ érkezett ezzel a hírrel kapcsolatban.

A forrás szerint jövőre nem kapunk új Note készüléket, az S Pen-t pedig a Galaxy S sorozat egyik mobilja mellé csomagolná a Samsung. Állítólag a következő évben is három tagot számlálna az S széria, ezek közül a legnagyobb és legdrágább modellhez adnák a kreatívak kiegészítőjét, a Note élmény tehát nem veszne teljesen el. A névválasztás terén még akadnak ellentmondások, Galaxy S21 vagy S30 néven érkezhetnek februárban a dél-koreai vállalat legújabb csúcsmobiljai.

A standard modell mellet most is a Plus, illetve az Ultra variánssal lehet kalkulálni, közülük állítólag az utóbbihoz adják majd az S Pen-t. A Galaxy Z Fold 3 az év második felében jön, gyaníthatóan augusztus környékén, ez a készülék is rendelkezik majd S Pen támogatással, akárcsak a Tab S8. A jelentés arra is kitért, hogy ez a dolog még nincs kőbe vésve. Állítólag azon múlik a Note sorozat sorsa, hogy mekkora bevételt produkál majd a Galaxy Z Fold 2. Mivel méregdrágán kínálja a Samsung ezt a készüléket, valószínűleg nem fogy majd olyan mennyiségben mint a két Note20 mobil.

Korábban a Samsung mobilos részlegének volt vezetője, DJ Koh úgy nyilatkozott, hogy a Note széria soha nem fog megszűnni. Azóta már új elnök vezeti a mobilos divíziót, Koh viszont továbbra is felsővezetői pozícióban van. Mivel a forrás nem hivatalos, egyelőre érdemes pletykaszinten kezelni a hallottakat. Minden évben jött ilyen hír, soha nem lett belőle semmi.