Megszűnik az OTP SmartBank

otp

Egy fontos változás következik be az OTP lakossági ügyfeleinek életében, hiszen hamarosan megszűnik az OTP SmartBank alkalmazás. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

Hazánk egyik legnagyobb bankja az OTP Bank, ahol számos ügyfél intézi banki ügyeit alkalmazáson keresztül. A napokban a bank egy fontos bejelentést tett közzé, ami szerint megszűnik az OTP SmartBank alkalmazás. Ez sok embernek nagy változás lehet, de természetesen lesz helyette egy jobb alternatíva.

A 2020-as évben a bank már elindította az OTP MobilBank applikációt, ami elérhető a Play Áruházban és az App Store-ban is és már több, mint 500.000-en töltötték le az alkalmazást. Azóta folyamatosan csiszolgatják a felületet és már olyan jól áll a dolog, hogy 2022. március 1-vel hivatalosan is megszüntetik az OTP MobilBank elődjét, hiszen minden ott használt lehetőség, elérhető lesz az új helyen is.

otp

Az OTP Bank az újítással kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot tette:

„Az internetes vásárlási tranzakciók jóváhagyására a SmartBank kivezetését követően már csak az új MobilBankban lesz lehetőség, ezért akik 2022. március 1-ig esetleg nem regisztrálnak az új appra, ezt követően SMS-ben és Telekóddal tudják csak jóváhagyni ezeket a tranzakciókat, mindaddig, amíg nem töltik le és regisztrálnak az új applikációra.”

Lesz más újdonság is, hiszen megszűnik az SMS értesítés is és a felhasználók ezentúl push értesítéseket fognak kapni helyettük, az egyszerűbb és könnyebb kezelés érdekében. Emellett egyszerűsödik a bejelentkezés, elég lesz csak a regisztrált email címet és a jelszót megadnunk belépéskor.


Forrás