Megtámadják Európát a 32 gigabájtos iPhone 6 modellek

Még 2014-ben ismerkedhettünk meg az új dizájnt  magával hozó iPhone 6-al, akkoriban még a készüléket 16/64/128 GB tárhellyel lehetett kapni. Az idő múlásával pedig több gyártó csúcskategóriás készülékeiből már minimálisan csak 32 gigabájt tárolókapacitással rendelkező modellt értékesítenek mostanában, ilyenek a jelenlegi Apple zászlóshajók is melyeket elsőként minimálisan 32 GB tárolóval lehet megvásárolni.

Úgy tűnik a Tim Cook vezette Apple szeret visszatérni a régi időkhöz, ennek első példája és mondhatni igazán jó ötlete az iPhone SE kiadása volt, mellyel sok régebbi Apple felhasználót ismételten maga mellé csábított a cég.
A legfrissebb hírek szerint most az iPhone 6 fog visszatérni az Apple jóvoltából és az eddigi megszokott választható tárhelyektől eltérően 32 GB-ot fog kapni. Ez a modell már a jövő héttől Fehéroroszországban elérhető lesz, majd remélhetőleg hetekkel később egész Európában megvásárolható lesz. Egyenlőre úgy tudni, hogy csak a Gray modell érkezik, ami 522 dolláros áron lesz megvásárolható, persze ez az árazás országonként változhat.
Az Apple egyenlőre még nem mondott semmit erről a változatról, így nem tudni, hogy mennyire terjesztik el a piacot az újdonsággal, ugyanis Amerikában nem is tudnak a kereskedők erről a modellről.

MEGOSZTÁS