Megvan, mikor lesz a Xiaomi fesztivál

xiaomi

A Xiaomi az utóbbi időben, évente rendez egy Xiaomi Fesztivál elnevezésű eseményt, ahol új okostelefonokat és tartozékokat mutatnak be, valamint egyes termékeket, egyedi színben dobnak piacra.

crypto50

A kínai vállalat ebben az évben már több okostelefont is piacra dobott, köztük a Xiaomi Redmi 11T szériát, valamint a Xiaomi 12 szériát is. A gyártó, idén április 6-án fogja tartani a Xiaomi Fesztivál elnevezésű rajongói napot, aminek keretein belül számos akcióval találkozhatnak majd azok, akik Xiaomi termékeket akarnak vásárolni.

Az akciók mellett bemutatásra kerül a Xiaomi Redmi Note 11 Pro+, a Xiaomi Redmi 10 5G és a Xiaomi Redmi Note 11S 5G.

Ezek állítólag globálisan is kaphatóak lesznek, így van esély arra, hogy Magyarországon is meglehet majd őket vásárolni.

A fesztivál bejelentése mellett, a cég azt is nyilvánosságra hozta, hogy készítenek egy Xiaomi Redmi Note 11 készüléket, egyedi fesztiválkiadásban.

Ez, ahogyan a képen is látható, egy egyedi dobozt fog megkapni, valamint Xiaomi matricák is a doboz részét képezik majd. A doboz tartalma lesz egy átlátszó szilikon tok és egy 33W-os töltő adapter is, ami  mellé természetesen kábel is jár. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ezt milyen áron lehet majd megvásárolni.


Forrás