Megvan mikorra várható az LG G6 Oreo frissítése

Az Android Oreo augusztusi megjelenése ellenére az elődjeihez hasonlóan igen lassan terjeszkedik, ezt már láthattuk a hónap elején, a Google által közzétett statisztikák alapján is.


Ugyan az új év kezdetével egyre több gyártó készüléke kapta már meg a platformot és több esetben kiderült az is mikorra várható a frissítés érkezése, mint például a Galaxy S8/S8 Plus-nál is. Az LG mobiljai közül a V30 már megkapta a rendszer 8.0-as verzióját, de a cég másik zászlóshajója ezt még nem mondhatja el magáról. Októberben már egy benchmark alkalmazásnak köszönhetően feltűnt egy Oreo-val rendelkező G6, de később megtudtuk, hogy az LG bétatesztjének köszönhetően futhattunk bele.

A dél-koreai gyártó egyik oldalán bukkant fel a fent látható információ, mely szerint a G6 Oreo frissítését az első félévre kalkulálja a gyártó. Ami azt jelenti, hogy legrosszabb esetben június végéig kell várnunk. Közben az LG Olasz twitter oldalán is olvashatunk erről információt, de itt a második negyedév jött szóba. Tehát az ott látottak alapján, április és június közötti időszakra számíthatunk. Remélhetőleg inkább előbb, mint utóbb.