Méretes akkumulátorral érkezhet a Honor Note 10

írta: odinsann

Újabb pletykák futottak be a két év kihagyás után frissülő Honor Note széria legújabb tagjáról.


Azt már hivatalos forrásból tudjuk, hogy a Honor Note 8 után a Note 10 fog következni, mivel ezt az információt a Honor elnöke, Zhao Ming egy Weibo bejegyzésben elárulta. A készülék az eddigi információk alapján 6,9 hüvelykes megjelenítővel fog érkezni, illetve a mobilban a Huawei P20 Pro-ban is lévő Kirin 970 lapka kap majd helyet.

A szóbeszéd szerint a Honor Note 10 rendszermemóriája 6 GB lesz, 128 GB-os tároló mellett, persze nincs kizárva, hogy adott régióban más memóriakiosztással érkezik a modell. A legfrissebb infók alapján az eszközben egy 6000 mAh-s telep kap majd helyet. Ezt az adatot azonban nem Zhao Ming osztotta meg velünk, ezért erre mérget ne vegyünk, de az valószínű, hogy a Note 10 megkapja majd a GPU Turbo technológiát, ami egy 6000 mAh-s telep mellett elég remek lenne.

forrás: gsmarena