Mobilgyártó céggel fogott össze az Audi

Az elmúlt években számtalan olyan limitált példányszámú telefon érkezett, ami egy neves autógyártó és valamelyik mobilgyártó közös együttműködésének eredménye. Most úgy tűnik az Audi és a Meizu is egymásra talált.


Talán a legismertebb ilyen masina a Porsche és a Huawei kooperációjának köszönhető, a sorozat viszonylag népszerűnek is mondható, hiszen minden évben jön egy Mate RS, brutál árcédulával. Az Oppo már két éve dolgozik az egyik legismertebb olasz autómárkával, ennek eredményképp született meg a március elején bemutatott Oppo Find X2 Lamborghini Edition. A OnePlus pedig a McLaren-nel társult már évek óta, ők is minden évben jelentkeznek valamivel.

Úgy tűnik ez stratégia nagyon bejön a kínai mobilgyártóknak, a legfrissebb pletyka szerint a Meizu 17-ből fog készülni Audi-s limitált verzió. Erről a készülékről most egy kép is érkezett. Ezen egyelőre csak a hátlapot tekinthetjük meg, talán nem is véletlen, hogy ezzel a kameraelrendezéssel az Audi-t választotta a Meizu.

A specifikációkkal kapcsolatban is tudunk néhány apró részletet, a rendszerchip természetesen Snapdragon 865, ami mellé állítólag 12 GB belső memória jár. A kijelző 6,7 hüvelykes lesz, 1080 x 2232 képpont felbontással és 90 Hz-es frissítési rátával. A Meizu 17 bemutatója április 15-én esedékes, az még nem tiszta, hogy az Audi-s limitált verzióval is ezen a napon ismerkedünk meg, vagy valamivel később.

FORRÁSslashleaks
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.