Mutatjuk, hogy melyik Motorola okostelefonok fogják megkapni az Android 13-at

motorola logo

A kínai vállalat a napokban hivatalosan is közzétette, hogy melyik készülékei fogják megkapni az Android 13-as rendszert a közeljövőben. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban.

Az Android 13 rendszerről már több hónapja érkeznek a hírek és a szivárgások, amikből megtudhattuk, hogy milyen újdonságokkal találkozhatunk majd az új rendszerben. A szoftver béta verzióját már több hónapja le lehetett tölteni egyes eszközökre, több márkánál pedig most tart ott a folyamat, hogy a felhasználók le tudják tesztelni a béta kiadást.

A Google már jóval a mezőny előtt áll, ugyanis néhány napja a Google Pixel mobilok hivatalosan is megkapták a legújabb verziót, így azok, akik a cég termékeit használják, már élvezhetik az újdonságokat. A hírek szerint a Samsung követheti majd az amerikai gyártót a listán, de több gyártó is már hivatalosan közzétette, hogy mely készülékein lesz elérhető az új verzió.

motorola-edge-x30-cover

A Motorola is ezek közé a cégek közé tartozik, viszont ők nem tartoznak azok közé, akik nagy arzenállal készülnek, így a készülékek száma is csekély egy nagyobb márkához képest. A cég hivatalos megerősítése szerint, az alábbi készülékek kapják majd meg az Android 13-as rendszert:

  • Moto G32
  • Moto G42
  • Moto G62 5G
  • Moto G82 5G
  • Moto G 5G 2022
  • Moto G Stylus 5G 2022
  • Motorola Edge 30
  • Motorola Edge 30 Pro
  • Motorola Edge 2022
  • Motorola Edge+ 2022


Forrás