Mystic Blue és Misty Lavender színeket kapott a Huawei P30 Pro

mystic-blue-p30-pro

Két új színt jelentett be a berlini IFA kiállításon a Huawei, amit elsőként a Huawei P30 Pro modellek kaptak meg.


Pár nappal ezelőtt kiszivárgott képeknek köszönhetően láthattuk, hogy a Huawei P30 széria színválasztéka hamarosan bővülni fog. Akkor a képeken egy fekete-fehér és egy picit átszabott jégkristály kék P30 telefont pózolt. A kiszivárgott fotókon a telefonok hátlapján egy matt és egy fényesebb felület volt látható és egyértelműen a P30 volt rajtuk. A berlini IFA kiállításon azonban elsőként a Huawei P30 Pro kapta meg ezt a kéttónusú hátlapot, ezek Mystic Blue és Misty Lavender fantázianéven érkeztek. A felület egyik része, ami a kamerák mellett van a szokványos fénylő réteget kapta, ez alatt pedig egy picit mattabb a fényezés.

Azt nem tudni, hogy milyen anyagból készítette a Huawei az új hátlapot, de az biztos, hogy Gorilla Glass védelemmel látták el. Megjelenési dátumot még nem tudunk hozzájuk kötni, de a Huawei elmondta, hogy Android 10-el és EMUI 10 kezelőfelülettel debütál a Mystic Blue és Misty Lavender P30 Pro. Ebből pedig levonhatjuk a következtetést, hogy valószínűleg pár hét eltelik majd mire kereskedelmi forgalomba fog kerülni. Mivel az első hasonló fotókon a Huawei P30 volt látható, nincs kizárva, hogy ez a modell is kap kéttónusú hátlapot a későbbiek során.