Nagy bejelentésre készül a Nokia

Emlékszem még a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején mindenki Nokia telefon szeretett volna. Ekkor mondhatni a Nokia a fénykorát élte a 3210 és 3310 készülékekkel. Mint ahogy az lenni szokott egy idő után aláfagyott az érdeklődés a készülékek iránt, talán ez az okostelefonok megjelenésével kezdődhetett. Ugyan a Nokia is próbálta tartani a lépést a többi gyártóval, de valahogy mégsem olyan mobilok gördültek ki a gyártósorról ami megfogta volna a felhasználókat. Még a 2007 augusztusában bemutatott N95 és a 2008 végén bemutatott 5800 is igen szép teljesítményt produkált az eladások terén, de ez után kellett volna a Symbianról átállni valami másik rendszerre vagy pedig jobban fejleszteni a már adott OS-t.

06615804-photo-nokia-3210-3310

A többi gyártó által megjelent készülékek operációs rendszere sokkal többre volt képes mint a Symbian, így kénytelen volt a Nokia “egyezséget” kötni a Microsofttal és így jöttek a Windows Mobile Nokia készülékek, végül a Microsoft felvásárolta a Nokiát. Hiába jöttek ki egymás után a Nokia készülékek a stabil rendszerrel mégsem voltak rájuk vevők az emberek, ami egészen addig vezetett, hogy végül nem gyártottak Nokia okostelefonokat.

5527-nokia-5800-xpressmusic

A legfrissebb információk szerint a Nokia a Capital Markets Day (CMD) eseményen igen nagy bejelentésre készül. Már korábban is lehetett hallani, hogy visszatérhet a cég az okostelefon piacra, de úgy tűnik, hogy ez jövőre meg is fog valósulni. Biztosan sokat várnak a már magáról többször hallatott eddig csak D1C készüléktől. Tehát a jövőév a márka visszatérése lehet a piacra, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Nokia-CMD-2016-1.jpg

 

 

MEGOSZTÁS