Nagyobb külső kijelzővel jön a Samsung Galaxy Z flip 4

z flip 3

Ahogy közeledünk a bemutatóhoz, úgy tudunk meg egyre több mindent a Samsung Galaxy Z Flip 4 okostelefonról. Mutatjuk, hogy most mi derült ki a termékről.

crypto50

A dél-koreai vállalat a tavalyi évből és a szivárgásokból kiindulva, valamikor augusztusban dobhatja piacra a legújabb hajítható kijelzős okostelefonjait, köztük a Samsung Galaxy Z Flip 4 készüléket.

A tervek szerint a cég közel kétszer annyi ilyen terméket tervez idén gyártani, mint ahogyan azt az előd modellnél tette.

Ebből feltételezhető, hogy a felmérések szerint a piaci igény folyamatosan növekszik, emellett a nagyobb gyártási arány miatt, akár olcsóban is meg lehet majd vásárolni ezeket a készülékeket. Amit már nagyjából már tudni lehet, hogy hardveresen egy Snapdragon 8Gen1 Soc Plus dolgozhat majd a készülékben, szoftveresen pedig a legújabb Android rendszer állhat majd a felhasználók rendelkezésére.

Az akkumulátor kapacitása egy minimálisan növekedhet, emellett a legújabb szivárgások szerint a külső kijelző mérete 2 col felett lesz, ami azt jelenti, hogy a legelső Samsung Galaxy Z Fliphez képest 2X akkora kijelzőt kapunk. A hivatalos megjelenésről és árazásról még nem tudunk semmit, de amint kiszivárognak ezek az információk is, megosztjuk majd veletek.


Forrás