Nagyon olcsó lesz a Redmi csúcsmobilja

írta: Robi

A tegnap bemutatott Redmi Note 7 után egy érkezőben lévő készülékről elárul pár fontosabb információt Lei Jun, a Xiaomi egyik alapítója.


Mint azt már tudjuk a Xiaomi a Pocophone mellett létrehozott még egy “almárkát” aminek elnevezése már ismerős lehet számunkra mivel egyszerűen csak a Redmi nevet kapta. Az első ilyen modell Redmi Note 7 néven érkezett a tegnapi nap folyamán, de a Xiaomi egyik alapítója már szivárogtatott is egy kis infót az egyik érkező Redmi telefonról. A Weibo-n közzétett bejegyzése szerint rövid időn belül Snapdragon 855 lapkával fog érkezni egy csúcsmodell melynek ára 2500 jüan lehet, vagyis, durván 105 ezer forintban kerülhet a vadiúj Qualcomm chippel szerelt készülék.

Ez mellett beszámolt arról is, hogy az általában 12 hónapos garanciát megnövelik 18 hónaposra, tehát másfél évig vállalják, ami igen jól hangzik ilyen ár és teljesítmény mellett. A független Redmi márka bejelentésével a Xiaomi csoport azért nagy fába vágta a fejszét mivel a két márka nem csak a konkurenciával fog versenyezni, hanem egymással is. Láttunk már hasonló példát korábban már gyártótól, de ők rövid időn belül el is hasaltak egy ilyen lépés után. 

forrás: gizchina

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.