Nem a szervizelhetőségéről lesz híres a Xiaomi Mi Mix

A kínai gyártó napokban bemutatott mkészüléke talán az év egyik legemlékezetesebb csúcsmobilja lehet. Sok nagy céget beelőzve a Xiaomi volt olyan merész és megtette azt a lépést amit a pletykák szerint az Apple és a Samsung csak jövőre tervez. Persze más cég (Sharp) is dobott más piacra „keret nélküli” mobilt, de annak nem volt ilyen pozitív fogadtatása mint a Mi Mix-nek. Felmerülhet ugyanakkor a kérdés egyesekben, hogyan oldható meg egy kijelző csere, erre kapunk most választ.

xiaomi-mi-mix-05

Az első pozitív dolog amivel a szétszerelés megkezdésekor szembesülünk az, hogy semmi jelét nem látjuk ragasztónak, a már régóta ismert bepattintós módszert alkalmazta a gyártó. Az akkumulátor kiszedése sem okoz nagy fejtörést, a legtöbb kábel is könnyen eltávolítható, széthúzható. Itt jön viszont a probléma, úgy tűnik nem egyszerű szétválasztani a képernyőt és a keretet. Olyannyira, hogy a vállalkozó kedvű fiatalember aki a képeket készítette innen már nem is jutott tovább. A hatalmas 6,4 hüvelykes megjelenítő ezzel a vékony kávával bizony könnyen megrepedhet egy leejtés során, persze ez nem jelenti azt, hogy nem cserélhető az említett alkatrész, de hivatalos szervizben valószínűleg könnyebben megtudják majd oldani azt.

 

 

 

MEGOSZTÁS