
A Huawei nagy reményeket fűz, újonnan bemutatott rendszeréhez. Szinte minden új termékén elérhető lesz. Most egy újabb márka használhatja ugyanezt.
A kínai vállalat nagy ütemben fejleszti a rendszerét. Azt reméli, hogy az idei évben több nagyvállalat is csatlakozik hozzá és elkezdik használni az OS-t. A cég azt nyilatkozta, hogy több mint három gyártó komolyan gondolja azt, hogy a jövőben olyan termékeket dobhatnak piacra, amin elérhető lesz. Arról nincs információ, hogy melyek ezek.
Egy kínai gyártó viszont bejelentette, hogy a Harmony OS rendszerrel fogja piacra dobni a termékét. Ez pedig nem más mint, a Meizu. A cég a tegnapi napon több terméket is bemutatott. Fontos megjegyezni, hogy a rendszer minden eszközzel kompatibilis, nem csak okostelefonokkal. Szivárgások alapján arra számítottak a legtöbben, hogy az új Meizu Watch kaphatja meg először az újdonságot, viszont nem így történt . Az első ilyen termékük egy mennyezeti LED lámpa lett.
A lámpa nagyon vékony, mindösszesen 2 cm vastag. A termék Ra97 nagy fényforrással rendelkezik. Emellett intelligens tulajdonságokkal bír, így jól alkalmazható az okos otthonokban. Három méretben kerül értékesítésre. A 30 cm-es 78 dollárba, azaz mai árfolyamot tekintve durván 23.000 Ft-ba, a 40 cm-es 36.000 Ft-ba, míg a legnagyobb 50 cm-es kivitel 45.000 Ft-ba kerül. Fontos megjegyezni, hogy az intelligens funkciót csak a két nagyobb méret kapta meg. Ezek kompatibilisek a Huawei HiLink Eco és a Tmall Genie termékekkel is. A lámpákat június 1-től lehet megvásárolni.