Nem lesz több Mi szériás Xiaomi mobil

xiaomi

A 2010-es alapítás óta hosszú utat járt be a Xiaomi. A Xiaomi Mi 1 bemutatásakor még talán a cég alapítói sem gondolták, hogy egy olyan sikeres sorozatot indítanak, aminek későbbi modelljeiből több millió talál majd gazdára. 

A vállalat azóta túllépett egyik legnagyobb riválisán a Huawei-en is, bár ez leginkább az Egyesült Államoknak szankcióinak köszönhető. Az elmúlt egy évben a középkategóriás és felsőkategóriás Xiaomi telefonok eladásai az egekbe szöktek, és a cég belevágott az elektromos autó gyártásba is. A mobilok mellett számtalan terméket tudunk beszerezni Xiaomi logóval, legyen szó robotporszívóról, kameráról vagy elektromos fogkeféről. Leginkább a megfizethető ár az aminek köszönheti a sikert a cég, persze azt sem szabad elfelejteni, hogy az innovációk tekintetében is az elsők között vannak. Előremutató tervezési politika és külön piacokra, illetve demográfiai szegmensekre szabott termékek jellemezik a vállalat termékportfólióját.

xiaomi-logo-cover

A Xiaomi több mint 10 éven keresztül használta a Mi megnevezést egyes termékeinél, találkozhattunk ezzel laptopoknál, televízióknál, okosóráknál, rollereknél, hűtőszekrényeknél és egy rakat egyéb eszköznél is. Nemrég viszont úgy döntöttek, hogy egy teljesen új arculatot tárnak a felhasználók elé, ebből pedig eltüntetik a Mi megnevezést. Az első készülék a Xiaomi Mix 4 volt, amiből már hiányzott a Mi szócska, de innentől kezdve minden későbbi termék így fog jönni. A hivatalos közlemény szerint 2021 harmadik negyedévétől a Xiaomi Mi termékcsaládba tartozó modellek csak simán Xiaomi néven kerülnek forgalomba. Az év végén megjelenő zászlóshajók tehát a Xiaomi 12 és Xiaomi 12 Pro megnevezést fogják kapni. Erre a lépésre állítólag azért volt szükség, hogy a globális márkamegjelenés egyszerűsítve legyen és megszűnjön a márka és a termék közötti észlelési “szakadék”.

Az új márkaidentitás bevezetésével két különálló termékcsalád fog helyet foglalni az anyamárka alatt. A Xiaomi termékek a technológia csúcsát képviselik és prémium élményt nyújtanak. A Redmi termékek pedig innovációt hoznak elérhetőbb áron, és a fiatalabb korosztályt célozzák meg.