Tisztázódott, hogy a Huawei lecseréli-e az Androidot a Hongmengre

A Hongmeng szót elég sűrűn lehetett hallani az elmúlt hetekben. Ez ugye a Huawei saját fejlesztésű operációs rendszere és mint most kiderült, ez egyik a sok vagy inkább több közül.

Miután az Egyesült Államok szankciói miatt felmerült, hogy a közeljövőben esetleg már nem fér majd hozzá a Huawei az Androidhoz olyan formában mint korábban, elkezdtek szállingózni a pletykák a cég saját OS-éről. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott nem minden információ volt pontos, persze utólag már mindig okosabbak vagyunk. Most megszólalt a Hongmenggel kapcsolatban Catherine Chen a Huawei igazgatótanácsának tagja, aki tiszta vizet öntött a pohárba.Huawei_logo

Elmondta, hogy a Hongmeng valóban gyorsabb az Androidnál, ez pedig annak köszönhető, hogy a rendszer megírása “csupán” néhány százezer sor begépelését igényelte, ezzel szemben egy mobilokra szánt platform esetében több millió sor kódolására van szükség. Ebből adódóan nem csak gyorsabb, de biztonságosabb is a Hongmeng, viszont telefonokon nem lehet futtatni. A nemzetközi médiában korábban megjelentek, miszerint a Huawei a Hongmengel próbálná meg kiváltani az Androidot, alaptalanok. A pletyka feltehetően onnan indult, hogy a szankciókat követő napokban lett védjegyként bejegyezve az OS neve. A rendszer valójában internetre kapcsolt ipari és lakossági eszközök számára készül, nem okostelefonokra. Ezért jóval egyszerűbb is mint mondjuk az Android. Hangsúlyozta továbbá, hogy cége továbbra is kitart az Android mellett és azt nem kívánják semmi másra lecserélni.Huawei_telefonok
Ugyan a helyzet most enyhülni látszik az USA és a Huawei között, de utóbbi azért továbbra is készül a legrosszabb forgatókönyvre. A saját rendszer fejlesztése továbbra is folyik. Már megtudtuk, hogy ez nem a Hongmeng lesz, de az utóbbi időben felmerült az Ark OS és a Harmony OS megnevezés is, persze nincs kizárva egy teljesen más név sem. Bízva a legjobbakban, remélhetőleg soha nem kényszerül a Huawei a saját rendszer bevetésére és továbbra is maradhatnak az Androidnál.