Nemsokára jön az új hajlítható Google Pixel mobiltelefon

pixel fold

Az amerikai nagyvállalat hamarosan piacra dobhatja a saját megoldását a hajlítható kijelzős okostelefonok piacára a legújabb szivárgások szerint. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla.

crypto50

A Google már évek óta készíti a saját hajlítható kijelzős okostelefonját, ami idén végre megjelenhet, ami egy fordulat az ügyben, hiszen tavaly elkaszálták a készüléket.

Állítólag 1400 dolláros nyitóáron jelenhet meg a termék, ami mai árfolyamon számítva durván 500.000 Ft lehet. Az persze szinte már előre garantálható, hogy először Amerikában lesz kapható a termék, de az sem kizárt, hogy máshova nem is fog majd megérkezni.

Néhány napja megjelent egy Twitter bejegyzés, amiben azt lehet olvasni, hogy állítólag 5,8 colos lesz a Google Pixel Fold, tehát kisebb, mint a Samsung Galaxy Z Fold 4 kijelzője, ami 6,19 colos lehet. A szivárgások azt is mondják, hogy hasonló méretekkel fognak rendelkezni ezek a termékek, így minden bizonnyal a Google megoldása szélesebb lesz, hasonlóan az Oppo Find N készülékhez.

Továbbá a forrás azt is taglalja, hogy a Google megoldása a saját gyártású Tensor processzorral jöhet, a kameráknál pedig visszanyúlhatnak a Google Pixel sorozatnál használt kamerákhoz (Google Pixel2-5), azaz egy 12,2 MP-es főkamerához, egy 12 MP-es ultraszéles látószögű lencséhez és két 8 MP-es szelfi kamerához.


na.com/googles_pixel_foldable_will_have_58inch_outer_screen-news-54179.php”>Forrás