Nevetséges előzetest kapott a Black Shark 2 Pro

A Black Shark 2 Pro hó végi érkezésével kapcsolatban már korábban is kaptunk megerősítést. Most pedig egy előzetes is érkezett a készülékhez, ami alapján már biztosra vehetjük, hogy Snapdragon 855+ lapkával fog debütálni a mobil.


Július 30-án fog bemutatkozni a “frissített” Black Shark 2, ami mint már tudjuk kisebb dizájnbeli változások mellett a legújabb Qualcomm lapkával fog bemutatkozni. A gamer mobil egyébként a napokban már járt az AnTuTu-nál ahol 405.498 pontot szerzett. A népszerű benchmark applikációban a 12 GB RAM-al és 256 GB-os tárolóval rendelkező Black Shark 2 Pro-t tesztelték.

black-shark-2-pro-antutu

Egy korábban kiszivárgott képnek köszönhetően megtekinthettük a Pro variáns hátlapját is. Ezen láthatóan apróbb módosításokat eszközölt a gyártó, illetve az üvegborítás jelentősebb szerepet kapott. A Black Shark 2 Pro hátlapján szintén két kamerát helyeztek el, melyek az előző generációhoz hasonlóan egymás alatt, függőlegesen vannak, alattuk pedig a vaku található.

black-shark-2-pro

Az újdonsághoz két nappal ezelőtt megérkezett az első hivatalos előzetes is, ami meg kell mondani nem éppen olyanra sikerült, amire a legtöbben számítottunk.

Láthatóan nem költöttek túl sokat az előzetesre, amiről így elsőre az 1950-es évek Godzilla filmje juthat eszünkbe. Az új Snapdragon 855+ lapkát azért megerősítik a képkockák. Napokon belül pedig kiderül az is, hogy milyen árcédulát kap az eszköz, továbbá, hogy a fentieken kívül másban fog-e különbözni az alap Black Shark 2-től.