Nyitható okostelefon tűnt fel a Samsung weboldalán

Manapság még mindig népszerűek az összecsukható mobiltelefonok a felhasználók körében. Ezt az egyik legnagyobb cég a Samsung is tudja. Ennek köszönhetően tűnt fel ismét a gyártó egyik készüléke, ami a flip kialakítás mellett egész szép hardverfelépítést kapott.


Már korábban hallhattunk az SM-G9298 típusszámú modellről, amikor az FCC-nél bukkant fel, ekkor az alap információk szerint, egyértelműen megállapítható volt, hogy egy nyitható telefonról van szó. Ami most ismét előkerült, de ezúttal a Samsung egyik weboldalán. A hardveres felépítés alapján egy high-end eszközre számíthatunk, bár kagyló telefon, összecsukott állapotban még egy megjelenítővel rendelkezik, tehát akár úgy is tudjuk majd kezelni, hogy nem nyitjuk szét. Sajnos az oldal ahol ezúttal megmutatkozott a mobil, kínai, de így is megállapítható az, hogy milyen specifikációkkal rendelkezik.

Az eddigi információk szerint, két darab 4,2 hüvelykes Super AMOLED megjelenítőt kapunk, a számításokról pedig egy Snapdregon 821 processzor gondoskodik majd, ami mellett még 4 GB RAM lesz az eszközben. Azt, hogy melyik régióban és mikortól juthatunk majd hozzá a készülékhez, egyenlőre nem tudni, ahogy az árazás is kérdéses, mivel még erről sem futott be semmiféle hír.