Október közepétől itthon is elindul az 5G

Akárcsak külföldön, itthon is azon vannak a szolgáltatók, hogy minél előbb elindítsák kereskedelmi 5G hálózatukat. Egy friss infó szerint a Vodafone lesz náluk az első, és már ebben a hónapban indítja bázisállomását a fővárosban.


Budapest belvárosában október 17-től az arra alkalmas eszközök már tudnak majd 5G hálózatra kapcsolódni. Az elsődleges tervek alapján a belváros forgalmasabb pontjain, például az Astorián, az Erzsébet téren és a pesti rakparton lesz elérhető az 5G. Az ország első 5G hálózata NSA rendszerben fog működni, ez azt jelenti, hogy a Core hálózat továbbra is 4G alapú lesz, és a rádiós sugárzás történik majd az 5G-s hálózaton. A későbbiekben az SA (Standalone) 5G hálózatok is elérhetővé válhatnak majd, ott már a Core is 5G alapokon megy. Nyilván ehhez kell még néhány év, akárcsak a teljes lefedettséghez.

Várhatóan 3-4 éven belül az ország túlnyomó részén már elérhető lesz az 5G, de ahogy az 10 évvel ezelőtt a 4G idejében volt, első körben a nagyobb városok kapják meg az újgenerációs hálózatot. A Telekom és a Telenor is teszteli már egy ideje itthon az 5G-t, de úgy tűnik a Vodafone most beelőzte őket. Feltehetően a másik két szolgáltató előfizetőinek sem kell majd sokat várni az 5G-re. Telefonok terén még nem valami széles a repertoár, egyelőre a Huawei Mate 20X (5G)-t lehet beszerezni, azt is csak a Telekom kínálatában.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.