OnePlus 8 és OnePlus 8 Pro: kihozták belőlük a maximumot

oneplus8-cover

Tegnap megérkeztek a OnePlus új készülékei, bár három helyett csak kettőt kaptunk, mutatjuk milyen lett a OnePlus 8 és OnePlus 8 Pro. Az olcsósított változat pedig még úgy tűnik várat magára.


A OnePlus idei első zászlóshajója a OnePlus 8 Pro egy QHD+ felbontású 6,78 hüvelykes Fluid AMOLED kijelzővel debütált. Ez a megjelenítő 120 Hz-es képfrissítésre képes, az érintésérzékelés pedig 240 Hz. Ezen kívül még számos extrát tudhat magáénak a panel, talán nem is meglepő, hogy elnyerte a DisplayMate legrangosabb díját. Adott a HDR10+ támogatás, a HDR Boost, és van MEMC is ami képes a 24 fps-es videókat 120 fps-re konvertálni. Az előlapi kamera az előző generációval ellentétben a kijelző bal felső sarkában kapott helyet. Az ott lévő kameralukban egy 16 megapixeles modul helyezkedik el. A megjelenítő egyébként alul és felül ultravékony kávákat kapott. Kétoldalt pedig szemből nem is látható a keret, bár ez csak a lekerekített széleknek köszönhető. Jó hír, hogy a OnePlus 8 Pro már hivatalosan is rendelkezik IP68 besorolással, tehát por és vízálló egy bizonyos mértékig.

oneplus-8-pro-4

A készülék hátlapján egyébként négy kamerát találunk, kapunk kettő 48 megapixeles modult. Ezek közül az egyik a főkamera, méghozzá egy Sony IMX689 szenzor 1,12 μm natív pixelekkel és 2,24 um képpontokkal, a másik egy 120 fokos látószögű Sony IMX586. Van továbbá egy 8 megapixeles teleobjektív kamera is, f/2.44 rekeszértékkel, illetve egy 5 megapixeles színérzékelő.

oneplus-8-pro-5

A motorháztető alatt természetesen Snapdragon 865 lapka dorombol. A mobil teljesítményét tovább javítja az LPDDR5 memória és az UFS 3.1-es tároló is. Az akkumulátor 4510 mAh-s, a telepet 30 W-os Warp Charge töltéssel tudjuk táplálni. Ami azt jelenti, hogy 23 perc alatt 0-ról 50 százalékos töltöttségi szintet tudunk elérni és már vezetékmentesen is tudunk tölteni, ugyanilyen gyorsan.

oneplus-8-pro-1

Természetesen adott az 5G támogatás és a WiFi 6 technológia is. Az ár a megszokottnál egy kicsit húzósabb lett. A 8/128 GB-os változatért 949 eurónak megfelelő forintot kell fizetünk. Ami átszámítva 333 ezer forintot jelent. A nagyobb 12/256 GB-os variáns átszámítva 370 ezer forintot kóstál. Ennyi pénzért viszont már 100 GB-os ingyenes Google One tárhely és Google Stadia streaming szolgáltatás is jár egy ideig. Színek tekintetében az Ultramarine Blue és Glacial Green és az Onyx Black lesz elérhető az első körben.

Azért ennél van olcsóbb is…

Az alap OnePlus 8 egy picit visszafogottabb telefon lett. a kijelző mérete ez esetben 6,55 hüvelyk és ez mellé már csak Full HD+ felbontás társul. A 120 Hz-es képfrissítés pedig 90 Hz-re csökken, de a HDR10+ Fluid AMOLED technológia megmaradt. Az előlapot nézve itt már vékony kávákat vehetünk észre a kijelző körül, mind a négy oldalon. Viszont szelfikamera maradt ugyan azon a helyen és a felbontáson sem változtattak, tehát ez esetben is egy 16 megapixeles modul áll rendelkezésünkre.

op-8-3

A hátlapon már “csak” három kamera kacsint vissza ránk. Kapunk egy 48 megapixeles főszenzort, egy 16 megapixeles ultraszéles látót, valamint egy 2 megapixeles makró kamerát. Bár a Snapdragon 865 lapka, a WiFi 6 és az 5G támogatás maradt azért belül is vannak jelentős változások. A memória például LPDDR4X, a tárhely pedig UFS 3.1 helyett csak 3.0.

Az akkumulátor szerencsére nem sokkal kisebb a OnePlus 8 Pro-éhoz képest. 4300 mAh-s telepet kapunk és adott a 30 wattos töltés is, igaz csak vezetékesen. A OnePlus 8 ára azért barátibb, mint amit a Pro kapott. A 8/128 GB-os modell 263 ezer forintba, a 12/256 GB-os pedig 298 ezer forintba kerül, és Interstellar Glow, Glacial Green, Onyx Black és Polar Silvar színekben vásárolható meg.

oneplus-8-1

Azt azért hozzá kell tenni, hogy még az alap OnePlus 8 ára is sok. Mondjuk 2020-ban egy kicsit minden telefongyártó elszállt az árakkal, ami a jelenlegi helyzetben nem a legjobb. Talán még pozitívum lehet, hogy nagyon jól optimalizált az Oxygen OS az Android alá. A Snapdragon 865 processzornak köszönhetően a teljesítményre biztosan nem lesz panasz. Kérdés már csak az, hogy a fotós vonalon mint nyújt a két mobil.