Promóciós képen látható a Xiaomi Mi 11 Pro szokatlan kameraszigete

Egy kiszivárgott képnek köszönhetően megtudtuk hogyan is fog kinézni a Xiaomi Mi 11 Pro hátlapja és az azon lévő kamerarendszer.

A Xiaomi decemberben végén mutatta be a Mi 11 széria első tagját ami meglepő módon egyedül érkezett, vagyis Pro modell nem jött mellé. Időközben azonban már kiderült, hogy a Mi 11 sorozat sem marad Pro változat nélkül. Egy kínai forrásnak köszönhetően megtudtuk, hogy februárban fog bemutatkozni, de ennél pontosabb dátumot még nem tudunk. Most kiszivárgott egy promóciós kép, amin az állítólagos Mi 11 Pro látható, vagyis inkább láthatók, mivel a szürke és a kék variáns is megtekinthető a képen.

Már az első pillantásból szembetűnik, hogy teljesen máshogy fognak elhelyezkedni a mobil kamerái mint az alap Mi 11 esetében. Jól kivehető a 120x felirat is a kamerák mellett. A Xiaomi Mi 11 Pro a képek alapján négy kamerával fog rendelkezni a hátlapon, ezek közül az egyik képes 120x nagyításra. Kiderült továbbá az is, hogy állítólag az előlap teljesen ugyanaz mint a Mi 11 esetében. Tehát a kijelző mérete 6,81 hüvelykes lesz, a felbontás 1440×3200 pixel, a képfrissítés továbbra is 120 Hz-es és az érintésérzékelés is 480 Hz-es lesz. A maximális fényerő 1500 nites és azt már biztosra vehetjük, hogy a számítások elvégzéséről Snapdragon 888 processzor fog gondoskodni.

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.