Régóta várt Honor mobil érkezik két héten belül

Valamivel későbbre jósolták a Honor 9 bemutatóját, viszont a ma közzétett sajtómeghívó alapján 12-én számíthatunk az eszköz érkezésére. Első körben Kínában debütál a mobil, érdekes módon azt már jóval korábban megtudhattuk mikor tárják a nagyérdemű elé az európai változatot.


A készülék már a TENAA-nál is futott egy kört, amiből lényeges információkat vonhattunk le. A meghívón sok árulkodó jelet nem láthatunk, a kilences szám után lévő két kis karika a dupla kamerákra utal és pont jól jött ki a lépés, ugyanis reggel kilenckor lesz a bemutató, Sanghajban. Olvasható egy rövid szlogen is a képen, gyönyörű és színes. (hmm…milyen frappáns) A generációváltás terén a kötelező lépéseket megteszi a gyártó, a legnagyobb újítás talán a jack csatlakozó elhagyása lesz. A specifikációk esetében elvárható módon a felső kategóriából válogatták össze a hozzávalókat, Kirin 960, 6GB RAM, 64GB belső tárhely. A hátlapon a Mate 9-nél megismert 12+20 magapixeles kamerákat találjuk, az 5,15 hüvelykes full HD felbontású kijelző fölé pedig 8 megapixeles egység került. A 3100mAh akkumulátor láttán elmondható, hogy nem nagyon erőltették meg magukat a Huawei mérnökei, de azért egy fikarcnyi fejlődést tapasztalhatunk ezen a téren is, az elődhöz képest. A fent említett napon mindent megtudhatunk a Honor 9-ről, de számunkra a hónap végén tartandó bemutató lesz az érdekesebb. Remélhetőleg az árcédulát illetően, nem fog majd vastagon a Huawei ceruzája. Az eddig hallottak alapján 125 ezer forint körüli összeggel kalkulálhatunk, ha valóban ennyi lesz nem sok ellenfele akad ár/értékarány alapján a kínaiak újdonságának.