Renderképen a Sony következő csúcsmobilja

Végre a Sony-nál úgy döntöttek, hogy száműzik az évek óta használatban lévő dizájnt. Erről a hetekben több infót is halhattunk, illetve egy alkalommal már kép is előkerült, amiből kiderült nagyjából mire számíthatunk.


Az már biztos, hogy a H8216 modellszámú készülék lesz a Japánok új zászlóshajója, ami feltehetően az Xperia XZ2 vagy Xperia XZ1 Premium nevet kaphatja. A bemutatóra február végén az MWC-n lehet számítani, természetesen csúcsmobilhoz illően Snapdragon 845 lapkakészlettel, legalább 4GB belső memóriával és a Sony-hoz méltóan hiperszuper kameramodullal (remélhetőleg kettővel a hátlapon). Most kiszivárgott egy kép, amin állítólag a szóban forgó újdonságot láthatjuk.Ellentétben a korábbival, itt már felfedezhetőek a szokásos Sony jellemvonások, mint a szögletes sarkok, de csak a felső részen találunk egy minimális kávát. Persze a felvétel nem hivatalos forrásból származik, így a bemutatóig semmi biztosat nem tudhatunk.