Richard Yu szerint az Apple-el vezetnék az okostelefon piacot, ha nem lettek volna a szankciók

A kínai vállalat vezérigazgatója néhány napja azt nyilatkozta, hogy az Apple-el együtt vezetnék az okostelefon piacot, ha nem történt meg volna az, ami.

Három éve a Huawei az amerikai szankciók miatt az okostelefon piacon elért eddigi eredményét szinte teljesen elvesztette, ez pedig az összeomlás szélére sodorta a kínai vállalatot, de úgy tűnik, hogy túlélték ezt, úgy, hogy különböző piacokon jelentek meg új termékekkel.

Az kétségtelen, hogy a cég még mindig ott lenne a top 3 gyártó között és valószínűleg a többi kínai márka nem sok teret nyert volna magának a globális piacon, emellett a Samsung-nak is sokkal nehezebb dolga lett volna abban, hogy megtartsa a már több, mint tíz éve megtartott piaci elsőbbségét.

Richard Yu a kínai vállalat vezetője szerint, ha nem történtek volna meg a szankciók, akkor a cég az amerikai vállalattal (Apple) együtt vezetnék a piacot. Az biztos, hogy hatalmas növekedést mutatott a szankciók előtti időszakban, ez megkérdőjelezhetetlen, de nem tudni, hogy a Samsung stratégiaváltása hogyan hatott volna a szankciók nélkül.

Az biztos, hogy így a dél-koreai vállalat rengeteg vásárlót elszipkázott a Huawei elől azóta, de akkor sem kellett volna félteni őket, ha a Huawei marad a piacon, hiszen nem véletlenül vezetik a piacot még mindig.


Forrás