ROG Phone 5 – megérkezett a mobil gaming új királya

rog5-cover

Rengeteg hasznos újítással érkezett meg az Asus ROG Phone 5 széria, ami az alapmodell mellé a Pro és az Ultimate változatot is hozott.

A tavaly bemutatott ROG Phone 3 széria után idén a ROG Phone 5 mutatkozott be. Ennek oka az, hogy a kínai kultúrában a 4-es szám szerencsétlenséget jelent, ezért nem igazán szeretik ezt a számot. Már a megjelenés előtt elég sok információt lehetett hallani a mobilról, de azért voltak tisztázatlan részletek az egyes modellekkel kapcsolatban, most azonban ezekre is fény derült. Talán mondani sem kell, de a jelenleg legerősebb processzor található a ROG Phone 5-ben, ez nem más mint a Snapdragon 888. A megfelelő hűtés miatt ezt persze az Asus megfűszerezte grafit panelekkel és hőkamrával, de aki még ezekkel sem elégedne meg, vehet hozzá külső hűtő ventilátort is, mivel ez most csak a drágább modellek mellé jár.

rog5-4

Az úgynevezett alap készülék 8 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel van felszerelve, utóbbi nem bővíthető. Ezen kívül van még 12/256 GB-os és 16/256 GB-os változat a sima ROG Phone 5-ből. Egy szinttel fentebb van a ROG Phone 5 Pro, ennek hátlapjára egy pici OLED kijelző is került, ehhez már alapból jár a külső hűtő is, 16/512 GB memóriával lesz megvásárolható.

Májustól jön a ROG Phone 5 Ultimatate is, 18 GB RAM-mal és 512 GB-os tárhellyel, matt fehér házzal és szintén hátlapi kijelzővel. Természetesen ez esetben is a csomag része a ventilátor, ami mellé még rengeteg ROG-os ajándékot is ad az Asus.

Más egyebet nem változtatott az Asus, tehát a következő hardverspecifikációk már egyeznek mind a három modellnél. A megjelenítő 6,78 hüvelykes AMOLED panel Full HD+ felbontással és 144 Hz-es képfrissítéssel. Az érintésérzékelés 300 Hz-es és támogatott a HRD10+ is. A kijelzőn továbbra sincs kameralyuk, az alul és felül elhelyezett kávák közül a felsőn van a 24 megapixeles szelfikamera. Ezek a kávák egyébként a kijelzőbe lógó ujjakból származó hibáktól hivatottak védeni a gamereket.

rog5-6

Jelentősen fejlődött a hangrendszer, visszakerült például a 3,5 milliméteres jack csatlakozó. A telefon alsó és felső részén vannak a hangszórók, ezek 12×16 milliméteresek. Tovább erősíti a játékélményt, hogy a jobb hangzás mellett a haptikus visszajelzést is fejlesztették.

rog5-7

Kamerákban azért annyira nem erős a ROG Phone 5, de mint tudjuk nem is fotózásra készült. A hátlapon egymás mellett vízszintesen három modult találunk, ezek közül az elsődleges a Sony IMX 686-os 64 megapixeles szenzora. Ezen kívül van még egy 12 megapixeles ultraszéles látó és egy 5 megapixeles makró kamera is. A hátlapon lévő 64 megapixeles egységgel 8K-ban is tudunk videót rögzíteni, de természetesen adott a 4K 60 fps is.

rog5-8

Az akkumulátor kapacitása összesen 6000 mAh, a 65 wattos gyorstöltés miatt egyébként kettő darab 3000 mAh-s teleppel oldotta meg ezt az Asus. A teljes töltési idő 51 percet vesz igénybe, beállítható a maximális töltöttség mértéke és az is, hogy mikor érje el a 100%-ot. Ezen kívül van még átfolyó töltés, ami azt jelenti, hogy az éppen aktuális folyamatra fordítja a töltést a mobil, nem pedig a telepbe tölti, kímélve ezzel az akkumulátort.

rog5-9

A legolcsóbb ROG Phone 5-ért 800 eurót kérnek, ami jelenlegi árfolyamon 292 ezer forintot jelent. Csak remélni tudjuk, hogy a hazai árazás azért 300 ezer alatt megáll majd. A Pro modell 1200 euró, az Ultimate pedig 1300, a rengeteg ROG ajándékkal és 18 GB RAM-mal. A hazai árazás egyelőre nem ismert.