Sokkal kevesebb adatot gyűjtenek be a felhasználókról az iOS-es mobilok, mint az Androidosak

Nem csak a Google hanem az Apple is gyűjt információkat a felhasználóiról, de a Google továbbra is élen jár ebben.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Google elég sok adatot gyűjt be rólunk már csak a netes böngészéseink alapján is. Mint tudjuk ez nem csak ennyiben merül ki és az Android rendszer “birtokosaként” a Google még a telefonunknak köszönhetően beszerzett információknak köszönhetően még nagyobb fölényben van mint a hasonló információkat gyűjtögető cégek. Külföldi sajtó értesülések szerint az írországi dublini Trinity Egyetem informatikai professzora végzett egy kutatást ezzel kapcsolatban. Melynek során megállapította, hogy az Apple és a Google már akkor is kap információkat, hogy egy adott telefonba csak beletesszük a SIM kártyát. Majd ezt követően ha bejelentkezünk fiókunkba az e-mail címünkkel még több tudnivaló landol mindkét vállalat szerverén, tehát a kijelentkezéssel azért valamennyire “kordában tudjuk tartani” őket. Persze ha kijelentkezünk ez azt is jelenti, hogy teljes mértékben nem tudjuk kihasználni a telefonok adottságait.

A professzor szerint egy Androidos telefon 20x annyi adatot gyűjt mint egy olyan amin iOS van. Természetesen a Google csak annyit közölt ezzel kapcsolatban, hogy ez a megállapítás téves, de semmivel nem támasztotta alá ennek ellenkezőjét.