Szépen átalakult az Androidos AnTuTu TOP 10 lista

Ahogy minden hónap végén, az AnTuTu most is közzé tette Androidos TOP 10 listáját, nézzük az októberi eredményeket.


A készülékek többsége a közel egy éves Snapdragon 845 lapkával rendelkezik, bár nem egy esetben annak tuningolt változatával. Az első három helyet kibérelték az új Huawei mobilok, a dobogó legfelső fokán a Mate 20 van, amint a Mate 20 Pro, majd a Mate 20 X követ.A bennük lévő 7 nanométeres Kirin 980 lapkát augusztus végén mutatták be, az igazi ellenfele majd a decemberben érkező Snapragon 8150 vagy Snapdragon 855 lesz. Hamarosan meglátjuk mit tud majd ellene az új Qualcomm chipset. A negyedik helyre a Xiaomi Black Shark Helo futott be 301.757 ponttal, amit az előző generáció követ 293.544 ponttal.A hatodik helyet a Meizu 16 tudhatja magáénak, 292.394 pontot sikerült bezsebelnie. Ezt követően pedig a OnePlus 6, Asus ROG Phone, Smartisan R1, majd a Nubia Z18 következik. Fontos megemlíteni, a pontszámok átlageredményből születtek, tehát nincs kizárva, hogy egyes eszközök jobban teljesítenek a teszt során. A novemberi TOP 10 másképp fog alakulni, mivel azon már rajta lesz a Xiaomi Mi Mix 3, OnePlus 6T és a Honor Magic 2 is.

forrás: gizmochina