Szeptember 19-én jönnek az új Huawei csúcsmobilok

Pletykaszinten már eddig is lehetett hallani, hogy a Mate 30 széria idén valamivel előbb érkezhet. Augusztus elején a fejlesztői konferencián a Huawei egyik vezetője, Wang Chenglu kikotyogta, hogy szeptember 19-én jönnek a legújabb csúcsmobiljaik és ezt a dátumot most hivatalosan is megerősítették.

A Huawei jövője jelenleg elég bizonytalan az okostelefonok piacán, az USA szankciói miatt ugyanis nem használhatják a Google szolgáltatásait és a komponensek gyártásához is új beszállítókat kell keresni. A Mate 30 mobilokat részben érinti ez a probléma, a gyártással nem volt gond, de ahogy pár napja megírtuk, a jelenlegi helyzet szerint Google Play, Gmail, Google Térkép és a többi Google szolgáltatás nélkül kell piacra dobni az új zászlóshajókat. Ez pedig eléggé megnehezíti majd a Huawei dolgát. Persze benne van a pakliban, hogy addig születik valami megállapodás az Egyesült Államok kormánya és a kínai gyártó között.

A Huawei hivatalos Twitter oldalán tette közzé a Mate 30 sorozat bemutatójának dátumát, a posztból az is kiderült, hogy valami kör alakú lesz a készülékeken. Egy korábban kiszivárgott promóciós kép alapján ez a kamerasziget, ami összesen négy modulnak ad helyet. Ezek közül kettő várhatóan 40 megapixeles, a másik kettőről egyelőre semmit nem tudunk. A Mate 30 mobilokban lévő Kirin 990 lapka egy teljesen új gyártástechnológiával készül, az Extreme Ultraviolet Lithography (EUV) révén sokkal pontosabbá lehet tenni a tranzisztorok és egyéb komponensek pozicionálását. Ennek köszönhetően 20 százalékkal több hely áll rendelkezésre a lapkán, így több alkotóelemet lehet rápakolni. Ezzel pedig teljesítménynövekedés érhető el. Szó esett még arról is, hogy a Mate X-ben lévő 55W-os gyorstöltést örökölhetik meg a Mate 30 mobilok, legutolsó infók viszont 40W-os töltésről szóltak, így ezen a téren még vannak ellentmondások.

Kétségkívül Android fog futni a készülékeken, a Google Play viszont még kérdéses. A Huawei-nek mondjuk van saját alkalmazásboltja, amiben azért van jó néhány applikáció, és szeptember 19-ig még rengeteg kerülhet bele. Az elkövetkezendő hetekben biztosan sokat fogunk hallani a Mate 30 mobilokról és talán az is kiderül, hogyan oldják meg a Google szolgáltatások hiányát.