Szivárgások érkeztek a Xiaomi Redmi Note 12 szériáról

xiaomi

A kínai vállalat már elkezdte tervzeni a Xiaomi Redmi Note 12 sorozatot, amit az is bizonyít, hogy már szivárgások is érkeztek róla. Mutatjuk, hogy mit tudunk ezzel kapcsolatban.

A kínai vállalat tavaly októberben mutatta be a Xiaomi Redmi Note 11 széria tagjait Kínában, de fontos megjegyezni, hogy amelyik termékek hazánkban is elérhetőek, teljesen különböznek az ottani modellektől, nem véletlen, hogy csak idén tavasszal jelentek meg a hazai piacon az újdonságok.

A napokban megjelent egy szivárgás, ami azt taglalja, hogy már javában zajlik a Xiaomi Redmi Note 12 sorozat tervezése a cégen belül és idén ősszel már találkozhatunk is majd velük, legalább is a kínai piacon, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy az európai piacra csak a tavalyi évben fognak megérkezni a készülékek.

redmi-note-11-4g-3

 

A szivárogtató szerint, ahogyan megszokhattuk több modell is fog a sorozatba tartozni és mindegyik készülék lapos kijelzővel fog megjelenni, a szelfi kamera pedig Infinity-O kivágásban kaphat majd helyet az előlapon. Mindemellett a hátlapon összesen három lencse foglalhat majd helyet, amik közül a főlencse 50 MP-es lesz. Sajnos egyelőre még csak ennyit tudunk, de amit érkezik majd több információ, megosztjuk majd veletek.


Forrás