Szuper akcióban a moduláris Moto Z

írta: odinsann (szponzorált tartalom)

A 2016 júniusában debütáló remek moduláris képességekkel és kiegészítőkkel rendelkező Moto Z pár napig egy akció keretén belül potom áron megvásárolható.


Két éve a Moto Z volt az ami elmondhatta magáról, hogy valóban egy moduláris telefon, előtte láthattunk próbálkozásokat az LG-től a G5-el is, de a Motorola megoldása sokkal jobb. Csak, hogy egyet említsek az aljzatot például nem kell levennünk ahhoz, hogy egy kiegészítőt csatlakoztassunk a G5-nél pedig ezzel az akkumulátor is jött, ami szükségtelen újraindítást jelentett. A Moto Z hátlapján lévő csatlakozók segítségével tudjuk összekapcsolni a telefon a kívánt “Moto Mod”-al méghozzá pofon egyszerűen.

A mobil 5,5 hüvelykes 16:9-es képarányú és 1440×2560 pixelfelbontású AMOLED megjelenítővel rendelkezik, a kijelző védelmét pedig Gorilla Glass 4 üveg látja el. Benne a Qualcomm egy korábbi csúcs rendszerchipjét, méghozzá Snapdragon 820-at találjuk, a négymagos lapka 2×1.8 GHz Kryo és 2×1.6 GHz Kryo magokból áll Adreno 530 grafikus gyorsítóval megspékelve.

A Moto Z rendszermemóriája még ma is bőven elegendő 4 GB RAM mellé pedig választásunktól függően 32 vagy 64 GB tárolóval szerezhető be az eszköz, de akár sd kártyával bővíthetünk rajta.

Hátlapján 13 megapixeles f/1.8-as rekeszértékű, lézeres autófókusszal ellátott kamerát találunk kéttónusú LED vakuval, HDR és panoráma mód támogatással. Az előlapon egy f/2.2-es 5 megapixeles modul kapott helyet, mivel ez a kamera is rendelkezik vakuval, így nem lehet problémánk a rossz fényviszonyok mellett készített szelfik minőségével sem.

A készülék 2600 mAh-s akkumulátorral rendelkezik, melyet 1.0-ás USB-C csatlakozón keresztül tudunk feltölteni. Természetesen a 3,5 mm-es jack csatlakozó is és az ujjlenyomat olvasó is adott, utóbbit a kijelző alatt lévő pici négyzet alakú gomb rejtegetni.

A Lenovo Moto Z GearBest-en most pár napig nagyon akciósan, 56 ezer forintért (195,99 dollárért) megvásárolható, ami nagyon jó ár egy ilyen készülékért. Külön kiemelném, hogy ennyiért a 4/64 GB-os változatot tudjuk beszerezni, ami még így is 30 ezer forinttal olcsóbb mint a hazánkban a 4/32 GB-os variáns kezdő ára.

forrás: gearbest